Az emberség formái

 Ez az utóbbi fejezet nem illik a kötet amúgy is vegyes műfajába, talán ezeket a mesterségekkel, gazdálkodási formákkal foglalkozó írásokat külön kötetbe kellene gyűjteni, mert Némethné Péntek Zsófia érdekesen ír ezekről is. De ha már idekerültek, akkor a kötet végére kellett volna illeszteni a fejezetet. A versek is nyugodtan kimaradhattak volna, mert amellett, hogy megszakítják a prózai történetek élvezetes fonalát, nem többek rímekbe szedett lelkes és érzelmes emlékeknél, pillanatnyi lelkiállapotoknál. Némethné, akinek elbeszélései figyelemre méltóak, nyilván teljesen tisztában lehet ezzel, de mint első köteteknél lenni szokott, nem volt szíve kihagyni őket a válogatásból. Az Igaz mesék - frappáns cím, a fikció és a valóság kettőse - értékét a prózák adják, de nemcsak azért, mert - ahogy a szerző lánya, Németh G. Beáta írja az előszóban - a múlt öröme és búja elevenedik meg előttünk, a paraszti sors nehézségei karöltve kabaréba illő mókás jelenetekkel... miként az élet folyik mindenütt... , hanem azért is érték ez a kis kötet, mert példát ad a szülőföld szeretetéből, és példát mutat az emberségből is. Egy letűnt, eltűnt paraszti világ és élet-forma rajzolódik ki a történetekben: Egy kis vadvirág illata, egy hamvas szilva kékje vagy egy dallamtöredék a rádióban, mind-mind olyan régi emléket tud elővarázsolni, ami gazdaggá teszi a lelkemet .

Az írónő többnyire mások eseteit meséli el, tanúi volt ezeknek vagy hallotta őket, de a saját, átélt élmények, találkozások, emlékek is kicsendülnek a sorokból. Némethné hangulatosan sztorizik , ráérez a lényegre, a hangsúlyos helyzetekre. Nem ábrázol erőltetetten, inkább közöl és leír; ez alól talán a Sorsfordító idő című novella a kivétel motivációs háttere miatt.

A párbeszédekkel is ritkán él, de ezek hiányát egyáltalán nem érezzük, mert gördülékenyen és választékosan fogalmaz. Ennek ellenére becsúsznak az ilyen és ehhez hasonló, bár nem jellemző mondatok: azonosítva lett az elhunyt személye . Ezek meg-megtörik, sutává teszik olykor a mondatokat. Az írónő - számítógéppel dolgozik - megejtő vonzalommal szól a Somló hegyről és környékéről, különösen Vidről, a szülőfaluról. Meséi néha kacagtatóak, néha szentimentálisak, de néha könnyeztetően líraiak (Őszi napsugár, A juhász és kutyája, Disznótorban, Betyártörténet, avagy az új szekér). Egyéni sorsok is fel-feltűnnek a kötetben, egyik-másik portrészerűen elnagyolt (Lovak szerelmese), de Némethné beleérző képes- sége azért jól működik, az olvasó szerencséjére (Öreg hajcsár).

Az Igaz mesék prózai darabjai nemcsak egy emlékeit írogatva rendezgető, megörökítő vidéki asszony életéről szólnak, mélyebbek annál, képek egy korról, amelyet csak az irodalom tehet igazán múlhatatlanná.