Hiányzik a közösség

Nehéz eldönteni, miről is kérdezzem. Tudom, annyi mindenről - sőt, szinte mindenről - van sajátos véleménye, hogy legszívesebben hagynám, beszéljen csak. 

A kisasztalon könyvhalom, alig találunk helyet a kávénak, amivel megkínál. Kéziratcsomagot tesz félre. Az új könyve, most adta le a kiadónak - Bábosok a címe. Csányi Vilmos újabban szépirodalmat ír. Az áprilisban, a könyvfesztiválra megjelenő mű az ötödik könyve lesz.

- Elfordult a tudománytól?

- Nem erről van szó. A tudomány intenzív műveléséhez napi tizennégy órás kemény munka kell. Ebben az életkorban már teljesen reménytelen a versenytársak színvonalán produkálni. Jeromos, a kutya asszisztál a beszélgetéshez. Ő az etológus életének fontos szereplője. 

- A kutya az állatok közül ma már a legközelebb áll az emberhez. Beilleszkedik a családba, alkalmazkodik. Az etológia szerint a kutyák emberhez fűződő kapcsolata egészen sajátos: szociális, közösségi kapcsolat, barátság, társas viszony. A farkasok között fordul elő még hasonló. 

Egyik etológus utódomnak most jelent meg a cikke a Science című folyóiratban, teljesen egyetértek vele. Arra a következtetésre jutott, hogy a kutyák egy átlagos három-éves gyerek értelmi és érzelmi színvonalát érik el, körülbelül olyan típusú és nehézségű feladatokat tudnak megoldani, mint ők, olyan szinten látják át a családot, a világot, a környezetüket is. 

A kutya ugyanakkor ragadozó is, tehát sok mindenben azért különbözik is az embertől, de a körülbelül százezer éves intenzív szelekciónak köszönhetően mára teljesen beilleszkedett az emberi közösségekbe, a társadalomba, a családba.

- Abba, amiből az ember egyre jobban kilóg? - kérdezem halkan, hiszen kíváncsi lennék arra is, mint mond a humánetológia professzora mai világunkról, amelyben - mi emberek - egyre nehezebben igazodunk el, és egyre rosszabbul viselkedünk. Vagy csak egyre rosszabbul viseljük. 

- Ez csak a látszat, az ember nagyon szelíd jószág, és nagyon érzékeny az agresszióra - magyarázza. - És akik ezt tudják, a politika például, kihasználja az emberi gyengeséget. 

Mert ha azt nézzük, hogy a Földön közel hétmilliárd ember él, s ebből hetente kétmillió meghal, s mindössze ötven, száz vagy ezer, aki agresszió áldozata lesz - az arányok nem indokolják, ám a média mégis csak ezekről beszél. Alapjában véve hihetetlenül békésen zajlik az ember elszaporodása a Földön. 

Nincs még egy olyan élőlény, amelyből ennyit össze lehetne zsúfolni egy bolygón. Ez a jó oldala - állapítja meg, és rögtön hozzáteszi a rosszat is: - A régi kultúrák - amelyek átörökítésével az emberiség fenn tudott maradni - napjainkban felbomlanak. A különböző kultúrákból származó tudáselemek bekerültek egy közös térbe és nem tudunk mit kezdeni velük. Ez okozza a zavart. 

- Ez lenne az értékválság? A professzor a mai magyar helyzetet kezdi elemezni. - A baj az, hogy nálunk a kultúra épült le - jelenti ki, és jön a magyarázat is: - A rendszerváltás után - amelyet itt az emberek nem aktívan harcoltak ki, hanem csak úgy jött - mindenki úgy gondolja, hogy valami egyéni megoldás kell. Mert minden - a vezetők, a politika, a média - ezt sugallja. 

Lásd el magad, gondoskodj, vállalkozz, találd ki magad! Kilenc- vagy tízmillió embert, aki nem ehhez volt szokva, erre biztatni? Majdnem lehetetlen. Ettől mindenki gyanakvó lesz, a másikat figyeli, és irigyli, ha sikeres. Elveszett az erkölcs, a kollektív kultúra, és nem jött helyette más.

A professzor nem pesszimista, de érti, ha mások azok. Azt mondja, más országokban - például egy francia faluban - nem arról szól az élet, hogy egymás torkának esnek az emberek, hanem arról, hogy a vidék összetartó ereje, az agrárkultúra hogyan őrizhető meg. 

Nálunk ötven évvel visszavetette az agráriumot a tsz-ek felbomlása, majd az iskolarendszert hozza fel, amely szintén elvesztette kultúraközvetítő szerepét. - Elsősorban írni-olvasni kellene megtanítani a gyerekeket. Nem jön létre a közös kommunikációs bázis, hogy akik olvasták Arany Jánost, másként beszélnek egymással, mint akik csak tudnak magyarul. 

A felsőoktatást sem kíméli. - Elveszett az igazi egyetemi elitkultúra, tömegképzés folyik. Amikor még aktívan tanítottam etológiát az ELTE-n, húsz-harminc hallgatóm volt. Ma négyszázan vannak. - Mi a kiút? A világ nem erre forog, ha-nem globalizálódik - vetem közbe. Csányi Vilmos a globalizációra is másként tekint. 

Mi hajlamosak vagyunk csak a hátrányait látni, szerinte a globalizáció a fejlődés legmagasabb foka, és a mostani válságokat hosszú stabilizációs időszak követi majd. - Még nem tartunk ott - figyelmeztet -, de minden válságkezelő törekvés arra irányul. 

A jelen pénzügyi válságban a világ közösen kere- si a megoldást, és szabályozást akar. S a szabályozás egyértelműen a stabilitás felé vezet.

- Persze, addig még kesereghetünk eleget.- Nem csoda, hogy az emberek úgy érzik, magukra maradtak. De nem az állam, hanem a közösség hiányzik az életünkből - hangsúlyozza. - Én ma is emlékszem az egyetemi csoporttársaimra, akik hosszú évekig bázist jelentettek számomra. Kár, hogy a bolognai folyamat kiiktatja a felsőoktatásból ezeket a kis közösségeket.

Ugyanilyen értékvesztést jelent a munkahelyi közösségek vagy a szakszervezetek megszűnése is. De vannak már jó példák is, amikor egy szűk szakma sikerrel oldja meg a saját problémáit.