Külföld

2011.09.19. 09:56

Tüntetés fegyveres összecsapással Jemenben

Szanaa - Az utóbbi hónapok egyik legnagyobb tüntetése zajlott vasárnap Jemen fővárosában a hatalmába kapaszkodó elnök ellen, a biztonsági erők sortüzeiben kórházi források szerint 26-an meghaltak, és több százan megsebesültek.

MTI

A kormányerők könnygázt és vízágyúkat is bevetettek a Szanaa központjában lévő "Változások terén", és a tüntetőket tették felelőssé a erőszakért, mert a védelmi minisztérium szerint felgyújtottak egy rendőrautót.
   
A téren felállított tábor kórház egyik orvosa, Tarik Núman elmondta, hogy a lövedékek 26 ember életét oltották ki. Mohamed el-Abani, a tábori kórház vezetője pedig fél ezerre tette a sebesültek számát.
    
A téren február óta fiatalok táboroznak azt követelve, hogy Ali Abdalláh Száleh elnök 33 év után távozzék végre a hatalomból.     Száleh külföldön lábadozik egy június eleji merénylet óta, és az alelnökére bízta a tárgyalásokat az ellenzékkel, amely azonban időhúzásnak minősítette a lépést, és azt követeli, hogy az egész jelenlegi vezetés mondjon le. Jemenben a reformokat követelő mozgalmat a törzsek hatalmi harca és a zavarosban halászó nemzetközi terrorszervezet, az al-Kaida térnyerése is bonyolítja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!