Kézilabda

2011.11.23. 11:46

Exkluzív! Fél évig marad a Barabásnál Hornyák Dóra

Veszprém - Néhány napja egymás melletti asztalnál ültünk az egyik kávézóban. Azonnal jeleztem a Barabás KC-nak, akik elismerték, hogy felvették a kapcsolatot egymással. Nos, úgy tűnik a tárgyalások sikerrel zárultak. Hornyák Dóra a jövő nyárig a Veszprém Barabás KC kézilabda csapatát erősíti majd.

Novothny Ottó

A Debrecenből távozott majdnem felnőtt válogatott játékos a lehető legrosszabbkor sérült meg: éppen akkor, amikor először meghívást kapott a legjobb nemzeti együttesbe.



- Ott voltam és akkor jött a térdsérülésem - idézte fel az eseményeket a jövő januárban húszadik esztendejét betöltő kézilabdázó.  Ez másfél hónapja történt. Négy hete megműtöttek, most pedig már óvatosan futok és oldalazgatok is.

- Ha úgy tetszik Debrecenből egészen Veszprémig jutott.

- Azt hiszem, hogy a váltás okairól nem kell már beszélni. Felesleges felkavarni a port. Örülök, hogy ott játszhattam, ahogy annak is, hogy most itt lehetek.
 
- Nádudvari kislányként meglepő lenne, ha nem a kézilabdát választja.

- Tény, hogy más lehetőség nem nagyon volt és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a nagybátyám, Lajos bácsi is ebben a sportágban edző. Édesanyám is kézizett, igaz nem ilyen magas szinten. Szóval hét évesen fiúkkal együtt játszottam, aztán negyedikes koromban átkerültem a lányok közé. A gimnáziumot pedig már Debrecenben kezdtem, majd következtek a korosztályos válogatottak.

- A Hornyák név jól cseng a kézilabdában.

- Pedig Ágival nincs semmi közünk egymáshoz, nem vagyunk rokonok.



- A Barabásban nyilván kap majd játéklehetőséget bőven.

- Pontosan ezért is döntöttem a veszprémiek mellett. Számomra ilyen fiatalon az a legfontosabb, hogy minél többet a pályán lehessek. Természetesen, ezzel párhuzamosan szeretnék sokat segíteni a csapatnak és az sem baj, ha az egyik vezéregyénisége lehetnék a Barabásnak. Ezért azonban nagyon keményen meg kell még dolgoznom.

- Átlövőként, vagy irányítóként?

- Ez teljesen mindegy, egyik poszttal sincs semmiféle gondom.

- Bejárta már új lakóhelye környékét?

- Nem egyszerű dolog ez, hiszen egyelőre még csak a lakásom és a csarnok közötti utat ismerem. Most arra koncentrálok, hogy teljesen egészséges legyek, aztán remélem bőven lesz még időm ismerkedni a környékkel. Szerencsére a Barabásnál több exdebreceni is van, ami megkönnyíti a beilleszkedést.



Miért éppen a Veszprém?

Természetesen azért van egyéb oka is annak, hogy Hornyák Dóra a Barabás KC-t választotta. Barátja ugyanis az a Kolep Miklós, aki a megyeszékhelyen kezdett kézilabdázni és például Balatonfüreden is játszott. Legutóbb viszont a Balmazújváros színeiben küzdött, ekkor ismerkedett meg Dórával. Azt, hogy a fiatalember hol folytatja pályafutását egyelőre nem, lehet tudni, az biztos, hogy ezúttal barátnőjét követte  egészen hazáig.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!