Kézilabda

2010.01.29. 12:14

Veszprém Barabás KC - A szakvezető okos, bátor kézilabdát vár lányaitól

Veszprém - Az első ligás női kézilabda bajnokságban igazi presztízsmeccs vár a Veszprém Barabás KC-re, hiszen korábban már többször is találkozott a Siófokkal.

Novothny Ottó

Ráadásul kimondottan emlékezetes csaták voltak ezek, melyek közül a közelmúlt két egymás elleni mérkőzéséhez kellemes veszprémi emlékek fűződnek. Tavaly az NB Ib-ben például a Balaton parti település nagy ünneplésre készült, ám a Veszprém Barabás KC jött, látott és tíz gólnál többel is győzött.

Aztán néhány hónappal később már az első osztályban a vereségeket a Siófok elleni hazai siker törte meg, akkor szerezte első két pontját a veszprémi alakulat.

- Ez a mérkőzés egészen más lesz mint a korábbiak - állapította meg Gyurka János a Barabás KC szakvezetője.  - Egy-két játékos maradt csupán azokból a csapatokból a siófokiaknál, egyébként teljesen kicserélődött az együttes. Hosszú a kispadjuk és kimondottan lendületes kézilabdát játszanak hazai pályán. Nekünk egyetlen ellenszerünk lehet: okosan kell küzdenünk.

- A Fradi elleni pont biztató lehet.

- Egyértelműen jó teljesítmény kellett ahhoz, hogy a zöld-fehérekkel ikszelni tudjunk. Természetesen, amikor a csapat néhány másodperccel a vége előtt még vezet, akkor felmerül az igény: mennyivel jobb lett volna megszerezni mindkét pontot.

- Többen is felvetették, időt kellett volna kérni.

- Megbeszéltük a lányokkal ezt a kérdést. Korábban két alkalommal is meccseltem úgy, hogy hasonló helyzetben kikértem a pihenőt, majd amikor folytatódott a harc, a bírók azonnal feltették a kezüket, passzív játékot jelezve. Ott álltam a zsűriasztal mellett, de amikor ez az emlék beugrott, úgy döntöttem: nem szakítom meg a történetet.

- Óriási csata várható a Balaton parton.

- A hangulat jó az öltözőnkben, a játékosok nagy odaadással végezték az edzéseket a héten. Igaz, bzonyos problémáink is vannak, de ezeken túllépve mindenképpen győzni szeretnénk Siófokon.

- Nem lesz könnyű, de nyerni szeretnénk - jelentette ki Földes Viktória a veszprémiek balszélsője. - A téli szünetben is megmérkőztünk egymással, tehát mindkét fél ismeri a másikat. Bízunk benne, hogy most nem jön majd elő idegenbeli betegségünk és félelelem nélkül, bátran tudunk játszani. Ha olyan teljesítménnyel rukkolunk elő, amivel a Fradi ellen ikszeltünk, akkor szerintem nem lehet gond.

*

A Siófok hét győzelme mellett ugyanannyi vereséget is gyűjtött eddig, a hatodik helyen áll 14 ponttal. A veszprémiek ötször nyertek a 11 ponttal a nyolcadikok.

A 15. fordulóban érdekes párharcnak ígérkezik a Fehérvár (7.)-Békéscsaba (3.), illetve az FTC (5.)-Debrecen (2.) csata. A Hunnia (12.)-Dunaújváros (10.), a Vác (4.)-Kiskunhalas (11.) és a Győr (1.)-Hódmezővásárhely (9.) összecsapáson minden bizonnyal a tabellán előrébb álló klub szerzi meg mindkét pontot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!