Hírek

2016.10.05. 13:34

33 migránst dugott el a kisbuszba- Fűzfőnél lebukott

Balatonfűzfő- Jogerősen elítélték azt az olasz embercsempészt, aki Németországba vitte volna a szíreket.

Mátételki András

Az 54 éves F. Daniele tavaly szeptember 10-én a hajnali órákban a magyar-szerb határ közelében, de már Magyarországon felvett a Fiat Ducatójába 33, magukat szír állampolgároknak valló személyt azzal, hogy elviszi őket - mellőzve a menekült ügyi eljárást - Németországba fejenként 500 euróért. Utasainak semmilyen úti okmányuk nem volt. Összezsúfolva, főleg állva tették volna meg a több, mint ezer kilométert.

Fotó: Kovács Erika

 

A kisteherautó reggel fél nyolckor a 710-es úton, Csajág közelében haladt, amikor a mögötte lévő autóból kiszúrták, hogy a Fiat túlterhelt. Az illető mobiltelefonon értesítette a rendőrséget. A vádlott észrevette a visszapillantó tükörből, hogy az őt követő személyautóban valaki telefonál. Mivel félt a hatósági ellenőrzéstől, Balatonfűzfő külterületén az utasait kitessékelte a kocsiból avval, hogy megérkeztek Ausztriába. Ezt követően a férfi elhajtott a helyszínről, de később elfogták a rendőrök, majd előzetes letartóztatásba került. 

A Veszprémi Járásbíróság embercsempészés miatt a büntetlen előéletű férfit két és fél év börtönre ítélte. A törvényszéken lett a jogerős a döntés, ahol még fél évvel megtoldották az olasz büntetését, aki az eljárás során és a tárgyalás alatt a legkülönbözőbb mesékkel állt elő arra vonatozóan, hogy miért is jött hazánkba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!