Hírek

2015.08.18. 10:24

Megvertek egy idős asszonyt Veszprémben: a család fél a bosszútól, a szomszédok nem szívesen nyilatkoznak

Veszprém - Megvertek egy idős asszonyt augusztus 16-án, vasárnap, kora délután eddig ismeretlen személyek Veszprém egyik felkapott negyedében, a környéket a turisták is szívesen látogatják. Az asszonyt kórházva vitték, de szerencsére már jobban van, úgy tudjuk, a történtek lelkileg is nagyon megviselték.

Kovács Erika

Információnk szerint az asszony háza elé ismeretlenek utánfutóval érkeztek, hogy elvigyék a háza elől a rönkben lerakott fát. Az asszony arra kérte az idegeneket, hogy távozzanak, ne vigyék el a drága pénzen vett tüzelőjét, mire az asszony fejét és arcát összeverték, állítólag még valamilyen eszközt is használtak ehhez. Az idős nő fia a történteket a Naplónak megerősítette, egyenlőre sem ő, sem az asszony további rokonai nem szólaltak meg az ügyben, mert elmondásuk szerint attól félnek, bosszút állnak rajtuk, illetve az idős asszonyon, ha ismét visszaköltözik otthonába. Fia a történtek után ugyanis magához költöztetette.

Lantos Andrea: ezt kapja egy idős ember, ha szólni merészkedik, szörnyű, ami történt világos nappal!

Az utcában nem szívesen vállalták a beszélgetést nevükkel együtt az emberek, azt mondták, mert félnek, azt is kérték tőlünk, az utca nevét se írjuk le a biztonságuk érdekében. Azzal érveltek, hogy a közelben lakik néhány család, akik miatt nem érzik magukat biztonságban. Adódik, hogy ebben az utcában is hangoskodva, feltűnést keltve mennek, mutatva, ők ezt is megtehetik. Egy távolabbi játszótérre miattuk nem merik vinni a szülők gyerekeiket. A megszólított járókelők elmondták, semmit nem vettek észre, mert olyan gyorsan történt minden, másrészt a néninek nem kellett sok ütés, könnyedén és hamar elbírtak vele, gyenge, törékeny alkatú asszony. Többen pedig nem is tartózkodtak otthonukban. Az emberek arról beszéltek, a farakás egy részét el is vitték a ház elől.

- Szegény asszony, ez történt vele, miközben a férje kórházban van, mert nemrég műtötték! - sajnálkozott egy nő.

- Érthetetlen, hogy ezen a jó környéken fényes nappal ilyen előfordulhat! - utalt a történtekre egy utcabeli, Soós Elemér. Közölte nagyon megrémült, amikor hallott erről a rémséges esetről. Egy közelben lakó fiatalembert azt mondta, aznap jöttek a rendőrök, akik arra kérték őket, csukják be az ajtót kulccsal.

Soós Elemér mutatja a farakást

- Felháborító, ami manapság megeshet az idősekkel! - szögezte le Horváth Lajos és Seiber Krisztián, utóbbi fiatalember a közelben lakik. Szerintük az időseknek éppen a korát, gyengeségét használják ki a rossz szándékú emberek, emiatt a szomszédoknak, a közelben lakóknak nagyon figyelni kell rájuk! - fogalmaztak. Ez a környék ismert kirándulóhely, ahol mindig sokan sétálnak, nem messze ott a játszótér, ahol ugyancsak mindig tartózkodnak. Főleg vasárnap délután senkinek nem tűnt fel, hogy a nénit ütik-verik, aki valószínűleg kiáltozhatott is? - hangsúlyozták a fiatalok.

Horváth Lajos és Seiber Krisztián szerint nagyon kell figyelni a szomszédoknak, közelben lakóknak az idősekre

- Ezt kapja egy idős ember, ha szólni merészkedik, szörnyű, ami történt világos nappal! - vélekedett Lantos Andrea, egy közeli lakó.

Gaál Csaba megyei rendőrségi szóvivő azt mondta, a Veszprémi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya nyomoz az ügyben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!