Márfi Gyula az elmúlt évtizedekről, a migrációról, valamint hogy miként látja a jövőt

Márfi Gyula érsek a Magyar Érdemrend Középkereszt polgári tagozat kitüntetést vehette át. Az indoklásban a fiatalok, családok és a betegek támogatása iránti elkötelezett egyházi szolgálata, valamint Bódi Mária Magdolna munkáslány szentté avatása, életének megismertetése érdekében végzett tevékenysége szerepelt.

Miként fogadta az elismerést?

– Megtiszteltetés számomra a díj, amit köszönök, de nem szabad azt túlértékelni. Felelősség, az ember próbálja a munkáját a legjobban végezni. Úgy érzem, az elismerés szól az egyházmegyének, az egyháznak is. Benne van a fiatalok és a családok iránti elkötelezettségem: hétköznapokon lejárok a Szent Anna- kápolnába diákmisékre, minden családos programon részt veszek. Egri segédpüspök koromban és szombathelyi irodaigazgatóként jártam rendszeresen a kórházakba betegeket látogatni, Veszprémben csak alkalmanként van erre lehetőségem. Bódi Mária Magdolna szentté avatása szívügyem, de a fő érdem nem az enyém, a munkatársaim tettek sokat érte.

Idén éppen húsz éve, hogy a Veszprémi Főegyházmegye érseke lett. Milyen örökséget vett át az elődjétől?

– Ahogyan korábban Egerben, úgy Veszprémben is szeretettel fogadtak a papok és a hívek. Egy öregedőben lévő egyházmegyét vettem át, a papok átlagéletkora 55 év, fogyatkozóban volt a papság létszáma. Húsz év alatt a papok létszáma nem csökkent, most több a kispapunk, mint akkor. Öröm, hogy az utóbbi években kezdett emelkedett a házasságkötések, a gyermek- és felnőtt keresztelések, a bérmálkozók száma.

Emelkedett a házasságkötések, a gyermek- és felnőtt keresztelések, a bérmálkozók száma, mondta Márfi Gyula érsek - Fotó: Nagy Lajos

Mekkora az egyházmegye, hány papja, intézménye van?

– Az egyházmegye területe 6920 négyzetkilométer, a lakosok száma 441 ezer, a katolikus hívek száma 280 ezer. 180 plébánia van, 117 pap, 23 szerzetes pap, 20 kispap, 16 diakónus, 106 világi hitoktató. Összesen 16 oktatási-nevelési intézmény, öt egyéb jótékonysági intézmény van, valamint a kulturális intézmények, múzeumok. Az iskolák száma is emelkedett.

Mely intézmények, iskolák jöttek létre az elmúlt két évtizedben?

– Én alapítottam a hévízi Szent Lukács Idősek Otthonát, a Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központot, általános iskolát Tapolcán, Keszthelyen, Várpalotán, Ajkán, hivatalosan a veszprémi Szilágyi iskolát is. Egy templomot sem kellett bezárnunk, viszont épült 20 új templom, kápolna, miséző hely, például Hévízen, Jenőn, Küngösön és Balatonakarattyán. Nagy öröm, hogy sok világi intézménybe – például tankonyha, autószalon, parkettagyár, fűrészüzem – hívnak megáldásra. Ezek mutatják, hogy a világ – legalábbis a mi egyházmegyénkben – a vallás iránt nem lett közömbös.Ezek szerint jó a kapcsolata a világi szervezetekkel. – Az egyháznak általában korrekt, jó, együttműködő a kapcsolata a civil szervezetekkel, intézményekkel. Megemlíthetném a városi és a megyei önkormányzatot, a kormányhivatalt, egyetemet, kórházat, a katonai szervezeteket, rendőrséget, a kulturális intézményeket. Elvem, hogy a civil és az egyházi szférának nem szabad összeolvadni, mert az államegyháziságnak sosem voltam híve, de az állam és a világ teljes szétválasztásának sem – az önállóság, autonómia megőrzése mellett a korrekt együttműködést tartom helyesnek. Ezen a téren próbáltam Szendi érsek nyomdokain haladni és úgy érzem, sikerült. A tömegkommunikációval is javult a kapcsolatunk, botrányos írások nem nagyon jelentek meg rólunk.

A média rendszeresen idézi az ön markáns véleményét közéleti kérdésekben.

– Nemrég kaptam egy könyvet, Párizsban jelent meg a migrációról, a címét talán úgy lehetne legjobban lefordítani: a nagy baj, nagy veszély, rosszullét, nyugtalanság. A szerző a könyvben két helyen is idéz engem, egyetértően. Volt olyan nyilatkozatom, amelyet tizenöt ember előtt mondtam el a Szaléziánumban, utána megjelent egy olasz lapban és azt legalább tizenöt ország sajtója átvette.

Milyen veszélyt jelent a migráció?

– Abban látom a legnagyobb bajt, hogy Európa vezetőinek egy része – sajnos, a nép egy része is – levetette magáról a Tízparancsolatot, az alapvető természetes erkölcsöket felrúgta és ennek mintegy büntetéseként elveszítette a józan eszét, elvakult. A Szentírásban többször előfordul, hogy elvakultsággal bünteti Isten az embereket. Például az efezusi levélben ezt olvassuk: „Elméjükre sötétség borult" (Ef 4,18). Egyfajta elvakultság jellemzi Európának egyes vezetőit. Ott vagyunk a római birodalom hanyatló korszakában, Caligula, Claudius, Nero korában. A tolerancia nevében behívjuk az intoleranciát, a vallásszabadság nevében egy totalitárius politikai rendszert, a multikulturalizmus nevében invitáljuk a keresztény kultúránkat elutasító muszlim tömeget. A multikulturalizmus nevében a monokultúrát hívjuk be. A pluralizmus nevében meghirdetjük a genderideológiát, hogy szüntessük meg a nemek közti különbséget. Ezek mind olyan ellentmondások, melyek azt mutatják, akik ezeket támogatják, azoknak elhomályosult az értelmük, önmagukkal vannak ellentétben. Az elmúlt vasárnap a misén idéztem Berzsenyi Dánielt: „Minden ország támasza, talpköve / A tiszta erkölcs, melly ha megvész: / Róma ledűl, s rabigába görbed." Ezek a sorok ma Európára vonatkoznak elsősorban, megvan a veszélye annak, hogy „Európa ledűl, s rabigába görbed". Ugyanakkor vannak biztató jelek, hiszen egy keresztény ember sosem lehet pesszimista.

Egy keresztény emberben mindig ott él a remény. Hogy látja a reményteli jövőt?

– Kereszténynek lenni annyit jelent, mint reménykedni. Bízni Isten erejében és bízni – Isten segítségével – önmagunkban is. Példákat említek: 2012-ben életbe lépett az új alkotmányunk. „Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot és hazánkat a keresztény Európa részévé tette..." Európa dekadens elemei támadják az alkotmány mondatait, de ebből látszik, hogy azok a jövőbe mutatnak. Pozitív, hogy egyre több helyre hívnak, áldjam meg, szakralizáljam azt, ami önmagában profán. Pozitív a szent helyek újrafelfedezése, újra népszerűek a zarándoklatok, az emberek tisztelik az ereklyéket. Szent Pió atya azt jövendölte: „Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad az egész emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérni hathatós oltalmát országukra." Én igenis reménykedem abban, hogy jön egy erkölcsi, lelki megújulás – mely ma még nem nagyon látszik –, és abban is reménykedhetünk, hogy ehhez Magyarország hozzá tud járulni.