Kakasütés és tuskó húzás

Schleicher Veronika, néprajzkutató a badacsonytomaji Egry művelődési központban tartott előadásán vidékünk rég elfeledett farsangi népszokásairól beszélt. Mint mondta, elsősorban a Balaton közelségének köszönhetően polgárosult hamar a Balaton-felvidék.

Schleicher Veronika szerint a farsang eredetileg nem a télűzést szolgálta, hanem egy időszakot jelentett, míg ma egyetlen eseményt jelöl

- Voltak olyan települések a Kárpát-medencében, ahol az 1800-as évek vége körül az egész farsangi szokásrendszernek a leghangsúlyosabb része a kakasütés, vagy kakasverés, amely a farsang végi, hamvazószerdai mulatságok legkülönösebbje volt. Ennek során élő kakast ástak be a földbe, a legényeknek le kell vágniuk a fejét egy póznával, vagy bottal hadonászva. Előfordult, hogy nem ölték meg az állatot, csak szórakoztak. Kapolcson e hagyomány szelídebb formája élt, ott és Monostorapátiban, valamint a környéken álesküvővel és prímás avatással kapcsolódott össze a szokás. A helyi cigányzenekar új tagjának választása ott mindig a farsangi időszakra esett, többnyire kövér csütörtökre. Ez nem volt azonos a ma divatos torkos csütörtökkel. Néhány faluval odébb már más volt a fő esemény ilyenkor. A fiatal férfiak egy tuskót húztak láncon maguk után a faluban és ezzel a farönkkel megálltak minden ház előtt, ahol olyan lány lakott, aki nem ment férjhez abban a farsangban, miközben már házasulandó korban volt. Elhangzott néhány vénlány csúfoló is, mint például: Pusztuljatok lányok, ráncos a pofátok, de ennél durvábbak szintén voltak. Előfordult, hogy a tuskót a vénlány házának kilincséhez erősítették, vagy egy kecskét kötöttek az ajtóhoz, esetleg bebalzsamozták a kilincset. Nagyon durva közösségi ítélet volt ez azok felett, akik abban a farsangban a normákat megszegve nem mentek férjhez. A tuskóban, mint szexuális szimbólumban a férfimag jelent meg – magyarázta a néprajzkutató.

Szentbékkállán és néhány más Balaton-felvidéki településen még él az asszonyfarsang hagyománya. A kép az idei összejövetelen készült, a háziasszonyt, Bolla Zsuzsit köszönti Molnár Béláné és Sövényházi Ilona Fotó: Tóth B. Zsuzsa

Beszélt arról is, hogy a farsangi események csúcspontját a báli alkalmak jelentették. Még a farsang kezdetekor, vízkereszt után tartottak egy úgynevezett kerítőtáncot, amely azokról a lányokról és legényekről szólt, akiknél már eldőlt, hogy a farsang farkán köttetik a frigy. Emellett rendeztek bált a kisebb fiúknak, a felavatandó legényeknek. A fonóbálban különböző hangszerek kerültek elő. Az sem volt mindegy akkoriban, hogy mikor lett vége a mulatozásnak. A katolikus falvakban húshagyó kedden a déli tizenkét órakor megkonduló harang jelezte a farsang végét, lezárását, míg a református helyeken megengedőbbek voltak, pár napot elhúzódhatott a mulatozás.

- A báli alkalmaknak, párválasztásnak, maszkos felvonulásoknak nagy jelentőségük volt a néphagyományban. A farsang eredetileg nem a télűzést szolgálta, hanem egy több hetes időszakot jelentett, míg ma egyetlen eseményt jelöl, amikor tartanak egy bált. Régen egy eseménysorozatot ölelt fel, amelynek programjai mind összefüggésben voltak egymással. Az összes lakodalmat ebben a programokban sűrű  időszakban tartották, hiszen az év későbbi időszakában már dolgoztak a földeken, nem volt idő a mulatságokra. Ma már meglepő, de akkor a farsang a szexualitásról, a mértéktelen fogyasztásról és az erőszakról is szólt. Ez volt az évnek az a szelete, amikor ki lehetett engedni a gőzt, amikor elszabadulhattak az ösztönök bizonyos mértékig. A fiúk lányoknak öltöztek, a cigányasszony, kéményseprő, diák és a pap figuráját jelenítették meg. A nagy szabadságnak köszönhetően a farsangra kilenc hónappal aztán tömegesen születtek gyerekek – tudtuk meg Schleicher Veronikától.