A Nagy-mező olyan, mint egy jó házasság

Tovább szőve a hasonlatok színes vásznát, bizton tudom állítani, hogy a Nagy-mező olyan jelenség, mint egy jó házasság - és ennek megfelelően csakis egy van belőle, illetve ide sorolható még a Kis-mező is, ami legyen, mondjuk, egy kevésbé jó, de még elviselhető házasság. Ezt a házasság-dolgot úgy értem, hogy, bár harminc éve járok oda, nem kihagyva éveket - ami válóok lenne -, mindig találok új és új dolgokat, amelyek nagy örömmel töltenek el.

Ha mást nem, legalább egy nagy marha libatopot valamelyik évben, amit előkelően Chenopodium bonus-henricusnak hívnak, azaz jó Henrik királyról nevezték el, talán, mert a középkorban ették őt a szegény emberek, azaz majdnem mindenki.

Ez a kérődző magatartás egyébként a nemzetek közül a franciák öröksége. Volt szerencsém egyszer két középkorú francia hölggyel túrázni, akik a növényeket két csoportra osztották, az úgynevezett mauvaise herbsre, azaz a rossz füvekre, és a salade-ra, ami a többi, megehető zöldet jelentette.

Legelőször például az derült ki a rétről, hogy az összes magyarországi tárnicsfaj fellelhető itt, a fecske kivételével, ami viszont Nyugat-Dunántúlon divat - az Őrségben és a Kőszegi-hegységben.

Meg persze az első helyen említendő északi sárkányfű, ami viszont csak itt és a Kismezőn található meg összességében mint hegyvidéki boreális reliktum. Itt-tartózkodásának az az oka, hogy a hideg levegő éjszaka beleül a töbrökbe, és például 1961. július 7-én hajnalra -7,8 Celsius-fokos hideget sikerült mérni a fennsíkon, 1980. augusztus végén pedig minden éjszaka befagyott itt a sátorozók mosdótálja, amit én nem is értek, mármint a hajnali mosdás szükségességét turistaként. A növény tőszáma 300 körül ingadozik, a Kismezőn valamivel kevesebb, úgy 100 példány lehet belőle.

Zöldike

Rögtön kínálkozik az összehasonlítás az osztrák sárkányfűvel, ami viszont az Aggteleki-karszton leledzik. Virágának felfújt torka jóval nagyobb, ezért nevezik állítólag sárkányfűnek, bár az anyósszáj szerintem sokkal képszerűbb lenne. Ő viszont pontuszi-pannon elem, azaz valahonnan délről szivárgott be az országba a jégkorszak elmúltával, a hörcsöggel és az ürgével együtt.

A növényt alig-alig találják már klasszikus élőhelyén, a Nagyoldalon Jósvafő mögött, ellenben több helyen újabb és újabb populációi bukkannak fel, például a Teresztenyei-fennsíkon és a Tohonya-völgy fölötti háton, ahol állítólag neves professzorunk szórta szét a magokat.

Vannak egyébként más kriminalisztikai esetek is a magyar flórában, mint például a tőzegáfonya megjelenése a siroki Nyírjes-tavon, amit állítólag egy mocsárról mocsárra mászkáló, cipőt nem pucoló botanikus vitt be oda bakancstalpon, de lássuk be, ilyen magyarázatok még a nyomozati szakaszba sem jutnának el a rendőrségen.

Pihenőt tartva a növények információáradatában, említsük meg a lipicai lovakat, amelyek egykor nyaranként itt gyakorlatoztak, miközben rágták és trágyázták a védett növényeket, de manapság már csak üres nyári istállójukat találjuk meg, ők leköltöztek Csipkéskútra ahol a téli szállásuk volt korábban. Egyszer találkoztam réges-rég egy császármadárral is a mező hátuljában, amit Gábor barátom nem akar nekem elhinni, mert ő meg madarász létére nem látott még ilyet. Sőt, ezúton üzenem neki, hogy találkoztam ott egyszer egy dongószenderrel is, ami egy üvegszárnyú nappali szenderfajta, és az együtt látott pöszörszendernél is jóval ritkább.

Réti kardvirág

Ugyancsak fontos megemlíteni a bükki szerecsenboglárkát, ami egy kárpát-medencei alfajként éldegél a Nagymezőn, piros gólyaorral és napvirággal táplálkozva hernyó korában, majd kezdődik az a rejtélyes és nem kevésbé visszatetsző élete, amikor is hangyabolyokba hurcoltatja be magát ahol fene tudja, mit csinál, de az is hírlik lepkészkörökben, hogy hangyapetékkel és lárvákkal táplálkozik. Cserébe a hangyák a hernyó utolsó előtti szelvényéből édes, tápláló váladékot fejhetnek, amely tény egyik faj képviselőjére sem vet túl jó fényt. Ráadásul ezek a boglárkák lepkealakban több fajtól megkülönböztethetetlenül egységes barna színűek némi narancs pöttyözéssel, és ötven év fölött teljesen élvezhetetlenek szemüveg nélkül.

Nagyvirágú gyíkfű

Úgyhogy vissza a virágokhoz: réti kardvirág, nagyvirágú gyíkfű, turbánliliom, szibériai és tarka nőszirom tömegei vonzzák a tekintetet, de találkozhatunk az erdőszegélyben zöldikével, ami egy orchidea, hosszúlevelű buvákfűvel, ami egy hosszú levelű buvákfű, és fehérmájvirággal.

Szibériai és tarka nőszirom

A töbrök pedig tele vannak nyár végén a nagyon csinos, kék, karcsú sisakvirággal, amelyről egyes túlbuzgó cönológusok külön társulást neveztek el Aconitetum gracilis névvel, aztán pedig semmi kockázatot nem vállalva odaírják, hogy a hazai irodalmi adatok alapján valószínűsíthető társulás, ahol hőmérsékleti inverzió következtében (befagyott lavór!) nyáron is hűvös, párás a levegő.

Karcsú sisakvirág

A leírás szerint rokona az alhavasi-havasi magaskórós, ami szerintem teljesen más dolog, és ennek megállapításához elég körbesétálni a Csorba-tavat. Mondjuk, némileg elgondolkodtató a havasi ribiszke kettős megléte, amelyet nem is tudom, hány év után találtam meg egy benőtt töböroldalban a Nagy-mezőn. Kis piros bogyói élvezhetetlenül keserűek a szakkönyvek szerint, úgyhogy muszáj voltam megkóstolni, nem véletlenül csak a ribiszkét óvják-e az ínyencektől, de nem. Empirikus úton bizonyítást nyert némi köpködéssel, hogy a bogyó valóban élvezhetetlenül keserű.

Turbánliliom

Pár éve tűz volt a területen, leégtek a borókák. Sok turista járkál a területen, sokan biciklivel, a természetvédelmi őrök pedig nem szeretik, ha valaki bemegy a kerítés mögé, úgyhogy gondoljuk meg kétszer is, hogy akarunk-e egy töbör oldalában hasalni fél órát, úgy téve, mintha odatartozó gyomos földkupac lennénk. Tulajdonképpen ezek a hegyi legelők pedig emberi behatásra alakultak ki, együtt a zempléni Bohó-réttel és a mátrai Legyendi-galyával együtt, ahol is az ország legpompásabb virágos mezői - hajdani erdők - találhatóak. Mészégetők, faszénégetők és üveghuta-alapítók próbáltak megélni hajdan itt. Sírjaikat többfelé megtalálni a Bükkben, bár kicsi telepeiket már régóta szétszórta az eltelt majdnem két évszázad. Újabban, ahogy kitelt ez a harminc év, egyre gyakrabban gondolok rájuk.

Mondom, olyan ez, mint egy jó házasság, örömben múlik el a kiszabott idő, és ha elmúlt se sajnáljuk majd.