Hírek

2017.05.13. 20:05

Visszatalálni a keresztény értékekhez - Szentmise Boldog Gizella ünnepén

Évszázadokon keresztül a keresztény értékek határozták meg népünk életét, mondta Tamás József az ünnepi szentmisén a Szentháromság téren.

Balla Emőke

A gyulafehérvári segédpüspök szentbeszédében szólt arról, hogy Gizella királyné sokat tett a városért – megépíttette az első katedrálist, apácazárdát alapított, varrta és hímezte az egyházi ruhákat, a koronázó palástot. Azon európai nők sorába emelkedett, akik Európa kereszténnyé válását segítették. Szívében ott volt az Isten, kezében az evangélium, ajkán Isten dicsőítése, szemét az égre függesztette. Tamás József azt mondta, az elmúlt negyven év ideológiája próbálta ezt az örökséget kilopni a szívünkből, globalizálódó világunk még jobban mélyítette ezt a romlást. Az ember Isten nélkül, szabadon él; nem szent számára az emberi élet, a tulajdon, az emberi jogok, a család. Felbonthatja a  házassági köteléket, eldobhatja az életét, belegázolhat az emberek becsületébe. Ahogy az ember tudatában meghal Isten, úgy hal meg az ember a maga embertelenségében. Bárcsak népünk felismerné a nagy veszélyt, ami fenyegeti őt és visszatalálna újra a keresztény értékekhez, kívánta a segédpüspök.

 

A Veszprémi Főegyházmegye Boldog Gizella ünnepén idén is megrendezte a zarándoklatot, melyen az egyházmegye hívei mellett passaui vendégek is részt vettek, ezért az imádságokat, könyörgéseket, olvasmányt, szentleckét és evangéliumot német nyelven is felolvasták. Az ünnepi szentmise főcelebránsa Márfi Gyula érsek volt, aki megemlékezett arról is, hogy különleges ez az nap azért is, mert pontosan száz évvel ezelőtt. 1917. május 13-án  jelent meg a Szűzanya Fatimában három pásztorgyereknek, Lúciának, Jácintának és Ferencnek.

Hagyomány, hogy ilyenkor adják át a Szent Imre díjakat a kiemelkedő teljesítményt elérő tanulóknak. A legjobbak idén is átvehették az elismeréseket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!