Hírek

2016.05.09. 10:20

Vandálok törtek-zúztak a Jutasi úti pincékben

Veszprém - Feltörtek több pincét is hétfőre virradóra Veszprémben, a Jutasi úton – ezt jelezték az ott lakók.

Kovács Erika

Mint mondák, érthetetlen, mi lehetett az idegenek célja, mert vandál módon beszakították a pincék ajtaját, kidöntötték a helyiségeknél az ajtószárfát, összedöntöttek, halomra szórtak mindent,  aztán onnan nem vittek el semmit, legalábbis eddig az emberek nem vették észre, hogy bármi is hiányozna nekik a helyiségekből.

Németh Miklósné mutatja pincéjénél a vandalizmus nyomait hétfőn délelőtt Veszprémben

Németh Miklósné arról beszélt, hogy többféle holmit, így kerékpárokat is tárolnak a pincében, de szerencsére ezeket, miként minden mást is, megtaláltak a feltörés után, amit reggel egy lakó jelzett nekik, aztán a történtekről értesítették a rendőrséget.

A környéken tudomásunk szerint több pincét is feltörtek hétfőre virradóra, és az idegenek jelentős rombolást hagytak maguk után. Egyikben állítólag találtak is valakit a tulajdonosok, illetve a rendőrök. Így lehetséges, hogy csak egy nyugodt zugot kerestek maguknak a vandálok éjszakára, de akkor miért törtek-zúztak, döntöttek össze mindent? – kérdezték felháborodva az érintettek a házaknál.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!