Hírek

2016.05.08. 13:48

Jézushoz vezetve

Ajka - Boldogságos gyermek, nyisd ki titkos kerted, csillogó mennyországom – énekelte vasárnap hatvan elsőáldozó a belvárosi Jézus Szíve templomban.

Penk Tímea

Bakos Frigyes plébános, kerületi esperes a húsvét hetedik vasárnapján tartott szentmisén elmondta, hogy három éven tisztességesen készültek a gyermekek az elsőáldozásra.

- Megvallottátok bűneiteket és feloldozásban részesültetek. Lehullt a bilincs, amely a bűnök által fogva tartotta lelketeket. Szabaddá váltatok, és a kereszténység szentségében részesülve elnyertétek Isten ajándékát, ma pedig Jézussal találkoztok – mondta az esperes. A szertartás ünnepélyességét a gyermekek versekkel és énekekkel emelték. Az áldozás után ismét a plébános szólt hozzájuk.

- A mennyek országának örökösi lettetek. Őrizzétek szívetekben Jézus szeretetét! - mondta Bakos Frigyes, majd megköszönte a szülőknek, hogy a keresztény tanításban erősödve nevelték gyermekeiket és elvezették őket Jézushoz. Az esperes a hozzátartozóknak is megköszönte a segítséget, akik a szülőket segítették a vallásos nevelésben, majd kifejezte háláját az énekkarnak és a hitoktatóknak, akik három éven keresztül foglalkoztak az elsőáldozásra készülő gyermekekkel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!