Hős huszárok nyomában - Lengyelországba lovagoltak el a palotai hagyományőrzők

A december az időjárás szempontjából nem épp a legalkalmasabb hónap a lovaglásra, ám az időzítés nem véletlen. Száz évvel ezelőtt, 1914 decemberében a lengyel település mellett a magyar hadtörténet egyik legdicsőségesebb tettét hajtották végre a magyar huszárok az első világháborúban. Muhr Ottmár huszárparancsnok vezetésével kézi tusában megfutamították az Uzsoki-hágón keresztül betörő oroszokat, megvédve így a közeli Krakkót.

Az ő nagyságuk és önfeláldozásuk előtt tiszteleg az a huszáremlékportya, ami november legvégén indult útnak Várpalotáról a nagy csata színhelyére, a lengyelországi Limanowába. Miniszteri menetparancs-csal és a nemzet koszorújával vágott neki a távnak az Ádám Barnabás ezredes, a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység parancsnoka által vezetett nyolcfős különítmény. Köztük a Bakonyi Poroszkálók csapatának hat hagyományőrzője is.

Ádám Barnabás ezredes, a nyolcfős huszárjárőr parancsnoka lovával a várpalotai Thury-vár mögött, közvetlenül az indulás előtt (Fotó: Szabó Péter Dániel)

Élükön a várpalotai Csepin Péterrel, aki az elmúlt két évtizedben közel 50 ezer kilométert tett már meg lóháton. Járt Gibraltárban, Szicíliában, lovagolt az ezeréves határok mentén, lóháton tért haza a messzi Kazahsztánból, legutóbb pedig, két évvel ezelőtt az északi portya névre keresztelt útja során egész Skandináviát bejárta. Az eddig teljesített több ezer kilométeres, hónapokon át tartó nomád utazásokhoz képest első hallásra könnyűnek tűnhet a mostani túra, ám Csepin Péter szerint mindig érheti a lovast meglepetés.

– Nem elsősorban az út hosszúsága, sokkal inkább a télies időjárás jelent problémát, de a lovainkat felkészítettük az útra s mi is együtt gyakoroltunk, hogy minden rendben menjen a portya során – mondta el lapunknak Csepin Péter.

A csapatot útnak indító dr. Töll László ezredes adja át a nemzet koszorúját Ádám Barnabásnak az első világháborús emlékműnél
(Fotó: Szabó Péter Dániel)

– Ezzel a portyával bizonyítani szeretnénk, hogy a mai katonák is szembe tudnak nézni a nehézségekkel és meg tudnak küzdeni az elemekkel, azaz áldozatot tudnak hozni a hazáért, mint elődeink tették. Dédapáink és ükapáink harcoltak azokon a területeken, ahova tartunk. Egy katonának mindig csodálatos érzés végigtekinteni egy harcmezőn, számunkra ugyanis több mint erdő és mező, maga a történelem – mondta el az indulás előtt Ádám Barnabás ezredes, a huszárjárőr parancsnoka, aki a legnagyobb közösségi portálon napról napra frissített, hivatalos portyanaplójában adott tájékoztatást az érdeklődőknek az út viszontagságairól.

Merthogy azokból bőven jutott a magyar huszároknak. Eső, majd havazás, metsző hideg s nehéz, sáros talaj nehezítette útjukat. Szerencsére – ezt Ádám ezredes több ízben is megemlítette – mindenütt szívesen, barátként fogadták a hagyományőrzőket, akik útjuk során minden érintett településen felkeresték az első világháborús emlékhelyeket s a helyiekkel együtt lerótták tiszteletüket a nagy háború hősei előtt.

A falvak és városok vezetői mindannyian felkötöttek egy-egy nemzeti színű szalagot a fent említett nemzet koszorújára, amelyet december 12-én délben a jablonieci temetőben a limanowai hősi emlékműnél helyez majd el a huszárjárőr. Az ünnepségen ott lesz egyébként Hende Csaba honvédelmi miniszter és Tomas Siemoniak lengyel nemzetvédelmi miniszter is, akik szintén tisztelegnek Muhr Ottmár és társai önfeláldozása előtt.

(Fotó: Szabó Péter Dániel)

Hende Csaba ezen a héten a 11-es huszárok emlékművénél elmondta, a huszárság igazi magyar hungarikum, amire méltán lehetünk büszkék. A világ számos hadseregében lemásolták s hagyományai ma is tovább élnek.

– Azon hőstettek és áldozatok nélkül, amelyeket a magyar huszárok és magyar honvédek végrehajtottak az elmúlt évszázadokban, nem lehetnénk itt, nem beszélhetnénk magyarul és nem is emlékezhetnénk. A limanowai csata legfontosabb következménye is az volt, hogy a lengyel nép a magyar huszárok helytállásának köszönhetően megszabadult az orosz megszállás rémétől – mondta el a honvédelmi miniszter, aki kiemelte, a lengyel nép magyar huszárok iránti szeretetét és nagyrabecsülését jelzi, hogy már a csatát követően is, de mind a mai napig ápolják az ott elesett sok ezernyi magyar huszár sírját.