Egy újságíró élete - Portré Márkus Zoltánnal

Húsz éves kora óta aktív újságíró. Első munkahelye a Napló elődje, a Veszprém Megyei Népújság volt, az első cikke pedig egy képzőművészeti kiállításról szólt. Mindezt  saját maga eleveníti fel számomra csajági otthonában, most 82 évesen. Márkus Zoltán magyar nyelv és irodalom szakon diplomázott. Így fogalmaz: "Sokat tudok a nyelvünkről, semmiről nem tudok annyit, mint erről. "

Zoli bácsi mindössze két és fél évet töltött teljes állású újságíróként, ugyanis '57 március 2-án elbocsátották a laptól forradalmi tevékenysége miatt. Ő ugyanis nem félt megírni azt, amit mások esetleg elhallgattak.

"A forradalomkor négyen összefogtuk a kezünket a szerkesztőségi szobában. A főszerkesztő már nem volt ott, megfogadtuk, hogy mindenki azt ír, amit akar, senki nem turkál a másik cikkében, mindenki a maga bőrét viszi a vásárra. "

Fotó: Prevics Éva

Október 20-a előtt elküldték három hét szabadságra a laptól, majd amikor meghallotta, hogy a forradalom tetőzik, akkor azonnal és önként visszasietett a szerkesztőségbe.

A következő napokban nappal írt, éjjel újságot hordott szét. November elején aztán három napot átaludt, negyedikén hajnalban Nagy Imre rádióbeszédére ébredt, amiben elmondta, hogy csapataink harcban állnak.

A forradalom idején az Óváros téren lakott Veszprémben, közel volt a szerkesztőség. Egyszer hajnalban az ablakhoz ment, mert lövéseket hallott. Kinézett, és egy orosz katona észrevette őt, azonnal lőtt rá. Nem talált, feje mellett süvítettek el a golyók. A vakolat lehullott a szobában a lövéstől. Rá az ágyon lévő pokrócra, amit testvérétől kapott ajándékba.

"Ezután, mikor lefeküdtem, egy órán át csak remegni tudtam " -mondja.

Márkus Zoltán azt meséli: Papp János egy kitört ablakú teremben faggatta, hogy miért nem áll be a pártba. Azt mondta, beáll, ha megvalósulni látja mindazt, amit Kádár ígért. Így hát nem állt be. Tudta, hogy kirúgják a munkahelyéről, de ez akkor nem igazán számított neki, mindössze 24 éves volt. Ezután Felsőörsön tanított magyar nyelv és irodalmat, de nagyon hiányzott neki az írás. Reménykedett abban, hogy visszaveszik a laphoz.

"Felsőörsről írtam, hogy újságírónak érzem magam, és szeretnék a laphoz tartozni. Azt gondoltam, hogy amnesztiában részesítenek, de nem. Szó szerint azt írták vissza, hogy becsaptam a népet, a hazát és a pártot. És ha ezt magamról megírom , akkor e s e t l e g  ezt az egy cikket közlik. "

Azt mondja, mikor bement a szerkesztőségbe, egykori kollégái elfordították a fejüket. "Iszonyatos érzés volt, hogy barátaim ennyire eltávolodtak tőlem." Épp azok álltak be a pártba, akik korábban neki mondták: nehogy megtegye.

"Az emberek akkor is nagyon tudtak kapaszkodni. Én sosem kapaszkodtam. Tíz gyerekes család kilencedik gyermeke vagyok. Az otthoni közösségben nem ilyenek voltak az erkölcsi elvek. "

Felsőörs után Csajágra ment tanítani, és a helyi kultúrház igazgatója is volt nyugdíjazásáig. Három év múlva aztán mégis megjelent egy cikke a megyei népújságban. Öreg fa és öreg ember címen, mely a természetről szólt, de volt benne egy kis közéleti, politikai vonal is, arról, hogy megújulhat-e valaki és lehet-e újra alkotó. Ettől kezdve néha már jelentek meg írásai külsősként.

Fotó: Prevics Éva

A környékbeli lapoknak ma is rendszeresen ír. Azt mondja, még most is elég egy pillanat, hogy észrevegyen egy jó témát.  "Az a legboldogabb óra, mikor az írás megszületik"- hangsúlyozza.

Élete során 25- féle újságban és folyóiratban jelentek meg cikkei, például az Élet és Irodalomban is. Most több  település lapjába ír mindenféléről, háborús eseményekről,a közéletről, természeti jelenségekről, kulturális programokról, művészetekről és sportról. Három könyvét adták ki, amelyek korábbi alkotásait tartalmazzák.  Feleségével él Csajágon, két fia és két unokája van.