Értelmileg sérülten is lehet harmonikus az élet

Porkoláb Melinda az általános iskola elvégzése után a Molnár Gábor Műhely Alapítványhoz kezdett el járni, amely nappali ellátó és foglalkoztató intézménye a sérült, fogyatékkal élő vagy megváltozott munkaképességű embereknek. A 28 éves Melindát most Márkus Zoltánnénak hívják, hiszen tavaly a párja elvette feleségül.

- Négy évvel ezelőtt jöttünk össze – meséli Melinda –, én szőttem a bányász pályán, Zoli pedig közmunkás volt, a vörösiszap-károsultak megsegítésére érkezett adományok raktározására osztották be.

Melinda kitűnő kézügyességgel rendelkezik. Az alapítványnál délelőttönként szőnyeget és lábtörlőt szó, majd ebéd után kezdődik a mosodai munkája, amelyért fizetést kap. Nem nehéz munka – mondja, törülközőket és köntösöket kell hajtogatni. Van egy 8 éves kislánya, aki a gici intézetben él. Jó ott neki – úgy gondolja az édesanyja, hiszen a gyermek rendes körülmények között él, iskolába jár, táborban is volt. Hétvégén tudnak találkozni egymással.

Márkus Zoltán és felesége a saját lábukon akarnak megállni (Fotó: Penk Tímea)

Zoltán 36 éves, jelenleg egy erdészetben dolgozik segédmunkásként.

- Jól elvagyok az alapítványosokkal, csak jót tudok mondani róluk – meséli Zoltán, aki kertésznek tanult.

A fiatal pár elégedettnek tűnik. Melinda és Zoltán albérletben élnek, egy kétszobás lakásban két alapítványi lakótárssal. Elmondásuk szerint jól kijönnek egymással.

- Reggel elmegyünk dogozni, délután hazaérünk és itthon vagyunk. Nemigen járunk sehová – számol be a hétköznapjaikról Zoltán, majd hozzáteszi, tervezgetés mindig van az életükben, hiszen kell egy biztos pont, egy kis tartalék, hogy valamerre el lehessen indulni. Egy saját lakás az álmuk, amelyre igyekeznek minden hónapban megspórolni egy kis pénzt. Zoltán bizakodva vallja: próbálunk a saját lábunkon megállni.