A felnőtt ne tiltson, hanem maga is tanuljon

- Édesapám, tanuljunk már meg egy idegen nyelvet! - reagál a gyerek a helyzetre.

- Minek fiam?! Ez hármat tudott, mégsem ment vele semmire - válaszolt az apa.

Felnőttként valahogy így vagyunk az új médiával, internettel is. Sőt a helyzet annyival rosszabb, hogy miközben maradunk a korábbi tudatlanságunkban, még a gyereket is korlátozni akarjuk a tanulásban.

Ha kicsit sarkítva is, de ez derült ki Kósa Éva előadásából és az azt követő beszélgetésünkből a gyermekekkel és a médiával foglalkozó almádi konferencián.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzora a 14 évvel ezelőtti indulástól részt vesz a gyermekek és a média viszonyát vizsgáló kutatásban. Időről-időre képet próbálnak adni a helyzetről, változásokról. Itt szerzett tapasztalatai alapján is állítja, hogy történelmi időszak tanúi - vagy elszenvedői - vagyunk. A tapasztalat szerzés módjában ilyen sebességgel nem volt még változás.

(Fotó: Győrffy Árpád)

- Az emberek ismereteit, tapasztalatait, világról való tudását gyökeresen megváltoztatta az elmúlt két évtized. A jelek szerint ebben a felnőtt generáció lemaradt, nem találja a kulcsot, ezért a szülők és az iskola feladatai égetőek - állítja.

De miben is jelentkezik ez a nagy változás? Hisz nem csak arról van szó, hogy sokat ülünk a tévé vagy a számítógép előtt.

- Az elmúlt 15-20 évben érezhető elmozdulás történt a kultúra átadásában. Korábban mindig az idősebbek adták át a fiatalabbaknak, mára a hangsúly erőteljesen a kortárskapcsolatokra tevődött át.

Kósa Éva szerint a mindig is tapasztalható generációk közötti különbség most nagyobbnak látszik minden korábbinál. Nagy mértékben erősödött a fiatal generáció függetlensége, a téri elkülönülés (önálló szoba, tévé, számítógép, okostelefon), a kulturális (saját mikrokultúra zenében, nyelvben) és a kapcsolati önállóság (internet, Facebook). A mai fiatalok jobban hasonlítanak egymásra országokon, földrészeken át, mint egyes nemzeteken belül az idősebb generációk tagjaira.

Ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy ezért az átalakulásért nem a médiára kell haragudni, hisz önmagában nem oka, hanem eszköze sok olyan dolognak, ami miatt egy teljesen másfajta generáció alakul ki. Persze mindig más volt az új generáció, mint a korábbi, az új mindig lázadt, de a mai generáció nem akar lázadni. Most nincs beatnemzedék, amelyik akkor meg akarta mutatni, hogy más, mint a felnőttek. Most nem akarnak megmutatni semmit, egyszerűen mást csinálnak.

Alapvetően nem is lenne baj ezzel a mással, ha közben a felnőttek azért át tudnák adni azokat a dolgokat, azt a tudást, ami csak tőlük jöhet. Ennek viszont akadálya van.

- A gyerekek, fiatalok világa, a tapasztalatok zöme a médián keresztül érkezik. Ha a szülők meg akarják érteni a gyerekeket, ha el szeretnék érni, hogy azok okosabban használják a médiumokat, ha egyáltalán kommunikálni akarnak velük erről és másról, akkor nekik is tudniuk kell valamit arról a világról, ami a gyerekek idejét gyakorlatilag kitölti. Természetesen nem arra gondolok, hogy lessünk be a levelezésükbe, hanem ismerjük meg mi is azt a világot, amiben ők járnak. Ha ezt nem tesszük, akkor megszakad a láncszem a generációk között.

Kósa Éva szerint a generációk közötti kulturális szakadékot az iskola is súlyosan megszenvedi. Amikor kilép a gyerek a kapun, és bekapcsolja az okostelefonját, felsóhajt, hogy na végre, élni tudok. És nincs ebben semmi túlzás, hisz az iskolában az ismeret átadásnak, szerzésnek a módjai egészen mások, mint amit ő a nap többi részében megszokott.

- Ezen a helyzeten csak a felnőttek tudnak, a felnőtteknek kell változtatni. A szülő, a pedagógus üljön le, próbálja, csinálja azt, amit a gyerek: internetezzen saját maga is, és azután próbáljon róla beszélni. De akkor se azt mondja, hogy ez tilos, meg az tilos, hisz pontosan azt sem tudja, miről van szó, mégis tiltaná.

A professzor szerint gyökeres attitűd váltásra van szükség abban az évezredek alatt belénk rögződött gondolkodásban, hogy a felnőtt az egész kultúraátadás során az okosat képviseli, aki megmondja, mit kell tudni, és a gyerek ettől okosabb lesz. Az internet esetében nem érvényes ez a helyzet, hisz az internetnek attól függ a hasznossága vagy kára, hogy ki mire, hogyan használja. Itt nincs olyan szereposztás, hogy én tudom, mi a jó, azt megmondom, és majd vissza is kérdezem.

- A felnőttnek valahogy az egyéb élettapasztalatait, bölcsességét kellene átadni. A tapasztalatai alapján valami értékhálón el kellene helyezni az új dolgokat, és ezt meg kellene próbálni átadni a gyereknek. Mert a gyerekek rengeteget tudnak az internet révén, de nem nagyon tudnak rendszert teremteni, amibe ezt elrakják, és ebben nagy szükségük lenne a felnőttek segítségére - állítja a professzor.

Kósa Éva szerint ha a felnőttek továbbra is a régi mentalitással nézik a világot, teljesen elszigetelődnek, és akkor azokat az alapvető dolgokat sem tudják átadni, amiket mindenképp nekik kellene, mert a gyerekek a kortárs csoportjaiktól azokat nem kapják meg.

Persze ezzel nem csak a gyerekek lesznek szegényebbek, mi, felnőttek is. Ott állunk majd egyedül az út szélén, és legfeljebb magunkkal tudjuk megbeszélni a problémáinkat.