Ketyeg az ökobomba

Csak kérdés, mikor lesz a robbanás. A távol-keleti inváziv faj, az amuri kagylók balatoni megjelenése, illetve a velük várható problémák nem okozhatnak közvetlen életveszélyt, mint a valódi bombák, de egy esetleges környezeti vészhelyzet hosszú időre visszavetheti a tó idegenforgalmát egy egyébként is nehéz időszakban. Szakértők az idén több fórumon is beszámoltak az Eulakes projekt keretében uniós támogatással folytatott kutatásaikról. A Balatoni Integrációs Kft. által szervezett nyár végi konferencián dr. Kováts Nóra, a Pannon Egyetem docense adott ismertetést arról a tavaly indult felmérésről, amit egy szegedi kutató, Benkő Kiss Árpád vezetésével végeztek a balatoni invázív fajokkal, kagylókkal, halakkal kapcsolatban.

Az alábbiakban az előadás és más anyagok alapján próbáljuk bemutatni, mire is számíthatunk.
 
Az Oroszország keleti részéről, az Amur folyó vidékéről származó kagyló világméretű terjedése a 20. század második felére tehető. Valószínűleg hazánkba is eljutott már az 1960-as években, de az első leírására csak 1984-ben került sor a gyulai csónakázótóban talált példányok alapján.
 
A kagyló lárvája megtelepszik a halak úszóin, majd amikor megfelelő helyet talál, leválik arról, és a kis kagyló elkezdi az önálló életét. A lárvák akár több napot is tudnak így utazni. Mivel a nálunk őshonos halakon is meg tudnak telepedni, a továbbvándorlásra is van lehetőség.
 
Ahogy Európába, úgy hazánkba és a Balatonhoz is feltehetőleg a távol-keleti "növényevő" halak - amur, busa - telepítésekor kerültek. A Balatonban talált egyedekről 2006-ban készült először leírás.

A méretük alapján ezek már többévesek voltak, ebből következtetnek arra, hogy a 2000-es évek elején jelentek meg a tóban. A vizsgálatok szerint behatárolhatók azok a Balaton déli partjához közel lévő halastavak, amelyekből a Balatonba került kagylók származnak.
 
Hazánkban még nincsenek kifejlett példányok. A kisebb méretűek jelentős hasonlóságot mutatnak a nálunk őshonos tavi kagylókkal, de azoktól eltérően középtájon gömbölyded formájúak.

Az európai tapasztalatok alapján tudjuk, hogy a kagylók elérhetik a 30 centiméter feletti nagyságot és az egy kilogrammos tömeget.  A kutatók  legtömegesebben a Keszthelyi-medencében találkoztak velük, itt voltak a legnagyobb és legidősebb példányok. Egyedszámban már közelítik az ötven százalékot az összes kagyló között, biomasszaként - a nagy egyedek miatt - már domináns fajnak számítanak. A terjeszkedésük nem állt meg a tó nyugati végénél, a viszonylag idős, nagyméretű példányok már Örvényesig eljutottak.

 
Lengyel kutatások szerint az amuri kagyló nagyon szereti a meleg vizet. Így a Balatonban különösen jól érzi magát ez a faj, ha ismétlődnek az alacsony vízszintek, amikor a sekély részeken nagyon felmelegszik a víz.
 
Mitől veszélyesek? Önmagában már a szaporodásuk gyorsasága, a méretük és mindezek eredményeként a terjedésük felboríthatja a tó ökológiai egyensúlyát. A mérések szerint fokozatosan kiszorítja az őshonos fajokat, van, amelyik már el is tűnt a vizsgált területről.
 
Az igazi kockázatot azonban a kagylópusztulások jelentik, amiknek valódi okára még nem született válasz. Valószínűleg olyan fertőzések állnak a háttérben, amikre az őshonos fajok már immunisak, de az amuri kagylók még nem készültek fel. Az ország más részein az elmúlt években is több jelentős kagylópusztulás volt. Főleg a Tiszán, illetve holtágain, a Tisza-tón, az Orfűi-tón, a Körösökön fordult elő, de 2009-ben a Sión is lezajlott egy pusztulás.
 
Az idei nyáron már a Balaton Keszthelyi-medencéjében is volt néhány, kisebb kiterjedésű kagylópusztulás. Egyik alkalommal például az egyik keszthelyi strandon fürdőző írta, hogy a nyílt vízhez kiérve több száz halcafatot látott úszni a vízen.

Utólag tisztázódott, hogy ezek elpusztult, héjukat elhagyó kagylók lehettek. Horgászok, fürdőzők egyaránt beszámoltak arról is, hogy nagyméretű úszó kagylókkal találkoztak a víz tetején.
 
Ma ezek még lokális problémák, de ha az amuri kagylók terjedési üteme nem lassul, akkor néhány év múlva a Balaton túlnyomórészén nagy számban, nagy tömegben megjelenhetnek. A kutatók szerint addig is mindent el kellene követni, hogy a lehető legpontosabban megismerjük őket. Még ennél is gyorsabban fel kellene készülni az esetleges vészhelyzetek, nagyobb kiterjedésű kagylópusztulások kezelésére. A kagylópusztulásoknak az egyik káros következménye a strandok homokjában megszaporodó kagylóhéjak mennyisége. Persze szuvenírnek nagyon jó lehet, de teljesen más emlékeket ébreszt az érintettekben, ha felsérti a talpukat, amikor belelépnek. A balatonberényi strandon például már gondoltak erre, és a nyáron póznákra erősített vödröket helyeztek el a mederben, hogy a sekély vízben talált kagylóhéjakat a fürdőzők azokba gyűjtsék.

Az angolnapusztulás pánikot okozott

Sokan emlékezhetnek még arra, hogy az 1991-es, majd az 1995-ös angolnapusztulás idején a dögök mennyiségénél csak a fejetlenség volt nagyobb, mert mindenki a másiktól várta a kárelhárítási munkát és a költségek viselését. Igazán nem is csodálkozhatunk azon, hogy a német lapok már arról cikkeztek, hogy közegészségügyi okok miatt betiltották a fürdést a Balatonban. Pedig akkor még nem volt internet, Facebook, ahol azonnal közzé lehet tenni az ijesztő fotókat, videókat. Még van idő a felkészülésre, hogy egy vészhelyzet negatív hatását azonnal csökkenteni lehessen.