Hírek

2012.07.31. 19:33

Nem lesz világvége decemberben

Balatonfűzfő - Aki azért vett fel nagyobb hitelt, vagy azért készül felélni vagyonát, mert elhitte a maja világvégéről szóló jóslást, az tévedés áldozata, ugyanis december 22-én nem lesz világvége. Persze, ahogy a mondás tartja: a puding próbája az evés, vagyis várjuk az említett időpontot.

Halmos György

Erről, illetve az egyiptomi és a maja csillagászatról tartott érdekfeszítő előadást dr. Balázs Béla professzor, az ELTE csillagászati tanszékének nyugalmazott vezetője a balatonfűzfői csillagvizsgálóban. A professzor elmondta, hogy a közép-amerikai térségben 300 és 900 között virágzott a maja kultúra, csillagászati ismereteik rendkívül fejlettek voltak. Erre példaként elmondta, hogy az általuk használt naptár mindössze ötezer évenként tévedett egyetlen napot, 1200-szor pontosabb volt, mint az óegyiptomi, negyvenszer pontosabb a Julius Cézár által bevezetettnél.

Nagyon fontos szerepet játszott életükben a szent fa, aminek koronája a tejutat szimbolizálta; ez mutatja, hogy ismerték, sőt nagyon tisztelték a galaxist, és például tudtak a Vénusz periódusairól is, vagyis rendkívül fejlett asztronómiai ismeretekkel rendelkeztek. Több építészeti remekművük is fennmaradt, ezeknek van csillagászati jelentőségük is, ilyen például a legismertebb, Kukulkan piramisa, amelynek tetején győzelmi áldozatot mutattak be. A piramis csúcsáig 365 lépcsőfok visz fel, és úgy tájolták, hogy a tavaszi és őszi napéjegyenlőségkor, a nap fényében a piramis cikcakkos élének árnyéka a nyugati lépcső oldalára vetülve kígyózó mozgás érzetét kelti. A maja naptárak alapja a húszas szám, egy hónap 20 napból, hússzor 20 évből, vagyis 144 000 napból állt áll egy baktun.

Az előadás során szó esett arról is, hogy a maják három különböző naptárat is használtak, volt egy olyan, ami 18-szor 20 napos hónapokból állt, kiegészítve öt nappal. A tzolkin naptáruk 260 napos, 13-szor 20 napos, hónapos volt, illetve a harmadik, amit a szakirodalom hosszú számítás néven ismer. Ezeket a naptárakat egymás mellett, párhuzamosan is használták.

A világvégével kapcsolatos modern kori jövendölések, közkeletű magyarázatok alapja az, hogy a maja naptár időszámításunk előtt 3114-ben kezdődik, és 5126 évig tart egy ciklus, vagyis 2012-ben befejeződik. A naptár azonban az új rendszer első napjával folytatódik, vagyis szó sincs világvégéről. December 21-én egyébként egy érdekes látványosság, a Heliákus-kelés részesei lehetünk, ugyanis a Nap ekkor együtt kel fel a galaktikus centrummal. (Heliákus-kelésnek azt nevezik, amikor egy csillag vagy bolygó a hajnali derengésben egyszerre jelenik meg a Nappal.)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!