Hírek

2012.07.09. 11:50

Együtt az alkotás öröméért

Pápa - A táborban született munkákból rendezett kiállítással zárult a nagy hagyományokkal bíró idei képzőművész szabadegyetem. Az alkotó kedvet hűen tükrözték a portrék, tájképek, cérnaképek és az idei évre jellemző akvarellek.

Nagy Imre

A Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ emeleti előterében vasárnap délelőtt gyűltek össze az alkotók, akiknek zöme évről évre visszatérő. Idén három nap nagyteveli előtábort követően a Somogyi galériában folyt a munka. A délelőtt akt- és portré rajzolásával telt, délután a város nevezetességeit örökítették meg változatos technikával a résztvevők. Naponta más korrektor - hivatásos képzőművész - felügyelte a munkát, illetve segítette tanácsokkal az alkotás folyamatát. A tábort annak vezetője, Borbély Lajos művésztanár zárta be.

- Egy rajztanár számára az az igazi öröm, ha mindenki szorgalmasan, képességei szerint, alkotással tölti a művésztelepi időt. Ez most így történt. Mindenki munkái szerepelnek a záró kiállításon, és bízom benne, hogy a 12-es színkör, a JMSZK képzőművész klubja egész éven át együtt tartja ezt a társaságot, és egy év múlva újra találkozhatunk egy nagy-nagy alkotás örömére - fogalmazott a tábor vezetője, aki már nyolcadik alkalommal mondhatta el záró gondolatait.

A táborban született alkotásokból - a tizenhárom alkotó munkáiból - rendezett kiállítást Herber József, a vendéglátó község, Nagytevel polgármestere nyitotta meg. 

- Két éve tudom figyelemmel kísérni az alkotótábor munkáját, és mind a Nagyteveli Ifjúságért Alapítvány, mind az önkormányzat részéről további támogatásunkról biztosítjuk a kezdeményezést - fogalmazott a polgármester, aki örömét fejezte ki azért is, mert a munkában több generáció vett részt. Az alkotók és alkotások értékelését követően Nagytevel első embere köszönetet mondott a tábort támogatóknak, majd megnyitotta a kiállítást.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!