2011.09.01. 17:57
Tényleg vége
Tényleg vége a nyárnak, és eljött az ősz. Ezt pedig onnan tudom, hogy megérkeztek az egyetemista szomszédjaim. Ez pedig akkor ért orrba vágó valóságként, amikor megtartották az első zajos házibulit.
Volt minden: falremegtető hangerővel bömböltetett bűnrossz lakossági popzene (bár néha becsúszott valami jobb szám is, de sajna arra sem tudtam elaludni), mindezt Megasztár-előválogatókat megszégyenítően hamis vokálozással kísérve; hangos viháncolás, röhögés és sikonyálás (biz' isten van ilyen szó, 621 találat a guglin) az erkélyen és a folyosón; sörösüvegek (máskor szívet melengető) csörömpölése, és még több ordibálás, csattogás, felismerhetetlen zajok (na jó, tippjeim vannak, élénk a fantáziám, és én is átéltem már ezt-azt). Mindez természetesen este 11 és éjfél környékén a csúcspontra érve, a hétköznap számomra szokásos szorongásával megfejelve, hogy semmiképp se tudjam figyelmen kívül hagyni az esetet.
A bulinak éjfél után vetett véget egy határozott, de nyugodt férfihang, amihez sejtésem szerint egy rendőregyenruha is tartozott, eredményeként egy másik, aludni vágyó szomszédom telefonhívásának, amelyben minden bizonnyal szerepeltek a "tűrhetetlen" és a "csendháborítás" kifejezések.
De mielőtt végképp elkönyvelne az olvasó morgós vénembernek, hozzá kell tennem, hogy mindezzel az ég egy adta világon semmi bajom sem lenne, ha legalább egyszer áthívnának engem is. Remélhetőleg még a sörösüvegek csörömpölésének idejére. Akkor most másvalaki írná ezeket a nyárbúcsúztató, szomorú sorokat.
