Hírek

2010.07.24. 07:14

Fergeteges lovas parádé Zánkán

Vágtázó lóról íjjal rálőni egy kistányér méretű célpontra, a mellette és előtte futó, karikákat dobáló emberek között, szinte elképzelhetetlen. A hun harci bemutatót követte az ukrán-kozák lovascsapat, akik lélegzetelállító könnyedséggel mutatták be azt, amit még meg lehet csinálni a teljes sebességgel nyargaló lovakkal. És persze azt is, amit nem lehet!

Vajky László

Majd hat és tíz fogattal különböző formai feladatokat hajtottak végre a korhűen felszerelt, ruhákba öltözött hajtók.

Ezt követően a „Hunok nyilaitól ments meg uram minket!” közismert fohász elhangzása után Kassai Lajos világhírű lovas íjász és segítői történelmi öltözetben (kafkánban) felvonulva, harci dobok ütemes aláfestése mellett pörgős korabeli szórakozást adtak a nézőknek.

Az ukrán nemzetiségű kozák lovasok látványos viseletükkel (haj, ruha) zászlókkal, kardokkal, lándzsákkal vonultak fel. A vágtázás közben, mintha a nyereghez mágnesezték volna magukat, a lóról fejjel lefelé a hasa alatt átcsúszva, oldalára tapadva, és több emeletes ember gúlában száguldoztak a pályán.

A hitelességet alátámasztotta, egy láthatóan nem tervezett lovas bukás is, amiben a ló nem sérült meg, lovasa pedig sántítva hátravonult majd kis idő után folytatta a bemutatót, természetesen a közönség ovációja mellett. Gyors nemzeti zenéjük remek hátteret nyújtott a produkciójukhoz.

A Lovas fesztivál programjai még 25-ig (vasárnapig) 14-18. óra között láthatóak Zánkán.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!