Vendégsarok - Jókay Móric sétája

Egy kicsit bevackolta magát baljára fordulva a tollpaplan alá, majd eszébe jutott, hogy nem lesz hideg a dinnye, mert csak szombaton hozzák a jeget a szekreterbe. Egy darabig az álomlét és ébredés között mélázott, aztán győzött a hideg savanyúvíz és a görögdinnye gondolata.

Felpattant az ágyból és nagyot nyújtózva nekiment az üvegszekrénynek. Este még nem volt ott! A szekrényben néhány tárgy sem ott állt, ahol előző nap, sőt! Az egész szoba átalakult egy kicsit. Átvágott a hálón, ki a fogadótérbe, és zavartan köszönt a balján álló férfinak, aki nem köszönt vissza. Megdermedt tekintettel nézett Móricra, aki még soha nem látott ilyen átlátszó, mozdulatlan embert. Közelebb hajolt Hozzá. A Férfi mellett egy felirat hirdette: Krisztián Tódor.

Móric dörmögött egyet, majd fejét megrázva körülnézett: Valaki éjjel átrendezte a házat! Kifutott az ablakhoz, ahol jó öreg távcsöve hűségesen várta. A kikötő és a Balaton látványa mindig megnyugtatta. A császárkörtefa egy éjjel alatt hatalmasra nőtt a kertben, és a rózsaágyásokon túl egy park és egy csodás villa látványa fogadta. Leszaladt a lépcsőn, ki az utcára, belekapaszkodott a földből frissen kihajtott villa kovácsoltvas kerítésébe.

„Vaszary kávézó” - hirdette egy felirat az épületen. Hatalmas festmény burkolta be a tornyot „Gyermek a magyar képzőművészetben - Vaszary Galéria”. Finom borzongás futott végig Móric gerincén - a toll hiánya a kézben. Egy nagy doboz futott el mellette, benne emberek, akik meghökkenve tekintettek rá. Csak most vette észre, hogy háló-ruhában lépett ki a házból. Visszafutott, magára öltött egy rend ruhát, és torkában lüktető izgalommal indult a part felé. A kerek templom megszokott látványára mormogott magában egy fohászt, majd átfutott sógora, Huray István villájához.

Ám megtorpant a kapuban, és kezdte magát szembesíteni a ténnyel: a Jövő század regényét befejezvén valahogy életre kelt egy másik vízió. A fürdőház! - tekintett át szembe, és meglepődve olvasta az épület feliratát: Városi Múzeum. Szuszogva irányt vett a savanyúvizes kút felé, megállapítva sétája közben, hogy ebben a vízióban az utak, az ágyások, az épületek, az épületekből kiszűrődő illatok - a kávé, a sütemény -, a hangok, az emberek - különösen a nők ruhája - sokkal jobb, mint amiről álmodott. Nem jobb, ez Jó! Megállt egy hirdetménytáblánál: 192. Anna-bál!

És elmosolyodott. Tehát van, ami örök! A hirdetmények sokasága között rácsodálkozott, hogy hány kiállítás, koncert, előadás és borkóstoló van a szomszédos utcákban, villákban és a faluban. Lehet, hogy már nem is falu? Lehet, hogy ebben a vízióban ez a gyönyörű hely várossá fejlődött? Tovább olvasott. Kisfaludy Színház? - vonta fel szemöldökét. A Kisfaludy Sándor által alapított füredi színház az első volt a magyar nyelven játszó kőszínházak között. Joggal viseli hát e nevet.

Fejét felszegve beleszippantott a gyógyító levegőbe, és megnyugodva haladt tovább. Néhány futó óriásdoboz, a benne ülő emberekkel elhaladt mellette, néhányan kiintegettek rá, Ő visszaintett és kíváncsian nézett utánuk. A savanyúvizes forráskút ott állt most is a gyógyfürdő és a Horváth-ház között, a Gyógy téren. Nagyokat kortyolt a vízből, megmosta homlokát, és bólogatva, mosolyogva nézett körül. Elindult a partról felhangzó hangok irányába.

Rácsodálkozott, hogy a káposztaföldek, kertek és nádas helyén virágzó parkok vannak. Furcsállva nézte a kék színbe vont sétányt, amin gyakran sétál, az emberek kavalkádját, és végigsétálva a móló felé, megtorpant. Zászlók lengtek végtelen hosszúságban, olyan nemzetek zászlói is, amelyekről nem is hallott.

Fürdőzők álltak sorban, különösen pőre fürdőzőruhákban. Verseny van! Nemzetek versenyeznek egymással itt, Balatonfüreden?! Sokáig állt ott, a versenyt, az embereket nézve. Aztán elsétált a sétány közepéig, és a kacsákat nézegette a parton ülve. Végül a gyomra megkordult, és már nem csak a hideg görögdinnyét kívánta, így hazatért villájába.

A verandán elmosolyodott, amikor meglátta a „Jövő század regénye” feliratot és a maketteket, amelyeket csaknem így álmodott meg. Majd az ablakon kitekintve megállapította magában, hogy egyetlen dolog maradt még mára: a rózsákat meg kellene metszeni!

Schmidtné Kositzky Anett, ügyvezető igazgató