Hivatása legjobbja

- Minden évben kiírják ezt a sorozatot, melyen három kategóriában - gépkocsizó járőrként, motoros járőrként és karos forgalomirányítóként - lehet indulni - kezdte Waldmann Zsolt, aki a májusi, szombathelyi regionális selejtezőn túljutva vághatott neki az országos finálénak a Veszprém megyei csapat tagjaként Szentpéteri István gépkocsizó és Bujpál Tamás motoros járőr mellett.

A csapattagok egyéni eredményei adták a végeredményt a háromnapos rendezvényen, melyet Visegrádon, majd a karos forgalomirányítás gyakorlati részét Szentendrén, a 11-es úton rendezték. Az idei elméleti verseny különlegessége az volt, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság és a járművezetők vizsgáztatását végző, Nemzeti Közlekedési Hatóság kigyűjtötte azt az ötven KRESZ-kérdést, amit a vizsgázók a legtöbbször elrontanak. Vagyis a létező legnehezebb forgalmi rendre vonatkozó feladatlapot sikerült egyetlen hibával zárnia Waldmann Zsoltnak, amivel mondhatni, félig zsebében is volt a siker. Pedig a gyakorlati résznél valamelyest hátrányban volt, hiszen Veszprém kevés lámpás kereszteződéssel rendelkezik, és kisváros lévén nincsenek dugók sem, ami igencsak megnehezítette a törzszászlós gyakorlását a döntőre, pedig a rutint mindennél előrébb helyezi. - Még 1999-ben indultam először ilyen versenyen, és bár nem szerepeltem rosszul, de a tapasztalatlanságomból adódóan akkor még lemaradtam a dobogós helyekről. Aztán 2002-ben szereztem az első győzelmet, majd 2010-ben, 2013-ban és most júniusban tudtam ismételni - mesélte joggal büszkén Waldmann Zsolt, aki a munkájában is ugyanígy az évek tapasztalatára esküszik. - Nem ez az
első munkahelyem, civilként több helyen is dolgoztam, mielőtt beléptem a rendőrséghez. Eredetileg villanyszerelőnek tanultam. Gyerekkori barátom hatására lettem végül rendőr, aki előttem egy évvel szerelt fel, mielőtt 1997-ben én is jelentkeztem volna. Dolgoztam már motoros járőrként, forgalom-ellenőrző jár-őrként, majd 2008-ban keresett meg a veszprémi közlekedésrendészeti osztályvezető, hogy megüresedett egy bal-eset-helyszínelői pozíció. Úgy gondolom, akkor éppen időben jött ez a lehetőség a karrieremben, hiszen ehhez a munkakörhöz elengedhetetlen a tapasztalat - mondta a kezdetekről.

Waldmann Zsolt a legfrissebb elismerésekkel   Fotó: Heffler Péter

Valóban nem lehet könnyű, már csak ahhoz sem hozzászokni, hogy egy riasztás alkalmával, ami éppen az ember kezében van, legyen az az ebédje vagy egy másik ügy papírjai, bármi, azt azonnal el kell dobni, és indulni, mert minden másodperc számít. - Amikor kiérkezünk a helyszínre, nyilván az első feladat az életmentés, majd utána minden olyan dolgot össze kell szednünk, ami lehet, hogy pár perc múlva már nem rögzíthető. Egy baleset helyszínén ugyanis, főleg, ha a társszervek is ott dolgoznak, nagyon gyorsan megváltozhatnak a nyomok. Két perccel azután, hogy megérkeztünk, már lehet, hogy nem úgy néz ki a helyszín, mint eredetileg, és főleg nem úgy, mint amikor bekövetkezett a baleset. A szemtanúk, akik döntő fontosságú részletekkel szolgálhatnak egy adott ügyben, lehet, hogy továbbhajtanak. A látvány, a körülmények nem szoktak senkit sem marasztalni, míg az időjárás pedig éppen túl hideg vagy túl meleg számukra. A balesetek legnagyobb százaléka sem a kel- lemes, napsütéses, húszfokos időjárásban történik, hanem a hatalmas kánikulában, illetve hóban, fagyban. Mindössze pár perced van ilyenkor, hogy felírd, lefényképezd, rögzítsd a fontos részleteket, mert ha akkor nem teszed, később már nem lesz lehetőséged. A sérültnek pedig nem mindegy, hogy felelősként vagy vétlenként hozzák ki a balesetből. Tehát nehéz összehangolni ezt az egészet, és ehhez kell
a tapasztalat. Egy új kolléga könnyen elveszhet benne, mert azt az iskolában nem tanítják, hogy milyen, amikor a feszítő-vágó zúg melletted, a kocsiban pedig sír a kisgyerek - vélekedett Waldmann Zsolt, aki az évek során jó pár balesetet
látott. Olyannyira sokat, hogy nem is tud könnyfakasztó vagy éppen valamilyen okból megmosolyogtató szituációt említeni. - A baleseti helyszínelés, ahogy a nevéből is adódik, nem egy könnyű feladat. Az emberek többsége ugyanis hátat fordít és továbbhajt arról a helyről, ahol mi dolgozunk. Nem feltétlenül kell ilyenkor sérülésre gondolni, elég lehet az anyagi kár is, amikor egy autó, sokaknak egy élet munkája vész oda. A nehézsége csupán abból adódik a munkámnak, hogy ott felelősségteljes döntést kell hoznom, amiből később bírósági végzés, szabálysértési határozat születik. Azonban a legnehezebben feldolgozható természetesen a halálos közlekedési baleset, mert az már visszafordíthatatlan veszteség. Sajnos havi rendszerességgel találkozunk halállal az utakon, és ilyenkor ugyanúgy faarccal kell dolgoznunk, mint egy koccanásnál, még akkor is, ha éppen egy kisgyermek az áldozat. Ilyenkor csakis a gyerekeimre tudok gondolni, hogy de jó, hogy ők épségben vannak - árulta el a törzszászlós, aki három kislány édesapja.

Sokak számára, akik ilyen hivatást választanak, adott, hogy valamilyen sportot vagy hobbit találnak maguknak, ami kiragadja őket abból a világból, amiben dolgozniuk kell nap mint nap. Természetesen Waldmann Zsoltnak is megvan ez, viszont a hobbija nem mindennapi. - Nagyon fontos, hogy legyen egy biztos családi háttér az ember mögött, ahova haza tud menni, és kizárni a munkahelyén történteket. Nekem a gyerekekkel töltött idő jelenti a szórakozást, ami lehet tollaslabdázás, biciklizés, bármi, ami kikapcsol. Sikerült a munka és a magánélet között egy tökéletesnek mondható összhangot találnom, mert sosem viszem haza a benti dolgokat. Még ha egy kicsit nehezebb napom is volt, és ezt látja is rajtam a feleségem, nem faggatózik, rám hagyja és megvárja, amíg én beszélek a dologról, persze csakis, amit a szolgálati titok megsértése nélkül el lehet mondani - tette hozzá Waldmann Zsolt, akit beszélgetésünk közben, szolgálati ideje lejárta után is többször kerestek.

Ő azonban készséggel állt rendelkezésre a kérdésben, hiszen egy balesetről volt szó, ahol akármilyen segítséget mindennél fontosabbnak tart. Azt vallja, hogy munkájával kapcsolatosan minden egyes élmény pozitív, amikor azt érzi, hogyha csak egy picit is, de tudott segíteni. - Egy helyszín akár száz méter hosszú is lehet, ahol könnyen elkallódhat bármi, egy telefon vagy akár a gyerek plüssmackója. Ebben a helyzetben sokaknak egy kedvesebb szó, egy gesztus is sokat számít. Például mindig van a táskámban egy kulcstartó, fényvisszaverő, vagy valami apróság, hogy hátha a mentőautóban várakozó síró kisgyereknek pont ezzel tudom majd elvonni a figyelmét a körülötte történő dolgokról - mondta még Waldmann Zsolt.