Jeltánccal fogalmazza meg a gondolatokat

Bár ma divat arról beszélni, hogy mennyire toleráns a társadalom a fogyatékkal élőkkel, és számos program, projekt támasztja ezt alá, azért a kép még nem mondható idillikusnak. Sokan mosolyogják meg, mutogatnak rájuk, rosszabb esetben csúfolják ki őket. Mert hát a társadalom sokszínű és a jó szándék mellett fel-feltűnik a butaság, a rosszindulat és az irigység is.
 
- Otthon rendszeresek a próbák, a jeltánc nagyon nehéz. Naponta fél órát gyakorlunk, és segítséget kapunk egy jeltáncművésztől is, mert Mariannban lát fantáziát. A felkészüléshez nyugalom kell, hiszen nagyon sok energiát kíván. De ez meg is térül, hiszen minden fellépésén szép sikert arat. Azt gondolom, a sérült emberek ugyanolyanok, mint mi, és ezt sokan mások is így gondolják. Néhányan viszont irigylik a sikert - mondja Mariann édesanyja, aki nem érti a tömbházban lakó szomszéd viselkedését. 

- Az egész konfliktus egy szóváltásból alakult. Azt szeretnénk, ha tiszteletben tartanák a többi lakót, és este kilenc után nem bömböltetnék - szinte csak a bosszú kedvéért - a zenét, ami amúgy is tele van ocsmány kifejezésekkel. Az udvarban sok a kicsi gyerek, ezt tanulják meg. Idősek, betegek laknak a házban, harmincegy lakó, ezt nem vagyunk hajlandóak eltűrni. Létezik egy házirend, amit be kellene tartani, de ők erre nem hajlandók.

Több esetben szépen kértük, hogy legyen tekintettel másokra is, de egy serdülővel egyszerűen lehetetlen beszélni. Ami ennél sokkal fájóbb, hogy már a lányomat is elmondja mindennek, nem mehet ki, nem ülhet ki a hintára, hiszen több esetben is kikezdték már  - mondja az édesanya, aki rendszeresen bejár segíteni a Fogyatékosok Nappali Intézetébe. Megtudom tőle azt is, hogy egy beteg embernek sokkal több energiára van szüksége ahhoz, hogy elismerjék, hogy kimehessen a színpadra, hogy teljesítsen. Sérülékenyebb, érzékenyebb.

- Néha az intézetben én békítem ki a gyerekeket, akik aztán összeölelkeznek, és szent a béke. De otthon még egy bocsánatkérés sem hangzott el. Mariann este olvas, hímez, de kilenc után szeretne pihenni, hiszen hajnalban csörög az óra, kel, megy dolgozni. Szeretik, tisztelik, becsülik a munkahelyén, nem akarom, hogy fáradtan kezdje a munkát. A gyógyszerekre, ruhára, fellépésekre kell a pénz, és ő komolyan veszi azt, amit akar.

A szomszédunk viszont azt szeretné, hogy neki semmi se sikerüljön az életben. Sok mindenen mentünk keresztül, de a rosszkedvünket sosem máson vezettük le. Az ember arra törekszik, hogy szeressék, hogy barátai legyenek, ha baj van, legyen kitől egy kis szeretetet kapnia.
 
Mariann nemrégiben fellépett a Bartók színházban, a Beöthy galériában, Pereszkei professzor vette a szárnyai alá. Sok helyre eljut, felkéréseket kap, és a tánc segítségével közli gondolatait sérült társaival. Ők tapssal, elismeréssel jutalmazzák. Furcsa, hogy erre éppen mi, egészségesek nem vagyunk képesek.