Hétvége

2011.03.11. 14:16

Fogorvos fegyverrel a kézben

A fegyver szeretét és tiszteletét édesapjától örökölte, de úgy tűnik nincs kinek tovább adnia, sem fiát, sem lányát nem érdekli. Dr. Döme Péter nyugalmazott veszprémi fogorvos eddig öt bronz, három ezüst és hat aranyérmet nyert az Orvosok Világjátékán koronglövészetben, de érmeinek sora még nem lezárt.

Horváth Éva

Egy francia orvos-házaspár gondolt arra 32 éve: meg kellene rendezni az egészségügyi dolgozók nemzetközi sportversenyét, ahová  kortól függetlenül  minden sportág művelője szabadon benevezhet. Ebből nőtte ki magát az Orvosi Világjátékok, amelyen ma már 23 ország több ezer orvosa és egészségügyise vesz részt. Évente rendeznek versenyt 23-24 legkülönbözőbb sportágban, mondhatnánk a golftól a koronlövészetig, s általában 3000-3500 versenyző vetélkedik. A magyarok részvétele elég változó, de 2004-ben például 40 aranyérmet gyűjtöttek be. Balatonfüred 2002-ben volt a házigazdája az Orvosok Világjátékának, dr. Döme Péter is akkor indult először az orvosoknak megrendezett versenyen. Legutóbb tavaly a horvátországi Porecben megrendezett világjátékon volt sikeres, onnan három arany és ezüst érmet hozott haza.

Lassan harminc éve, hogy dr. Döme Péter a koronglövészettel megbarátkozott, lévén Balatonfűzfőn fogorvos, s Fűzfő a lövészet egyik fellegvára. Nem sokkal később vadászni kezdett, de 1997-től ismét versenyszerűen foglalkozott a koronglövészettel. Akkori munkahelyén  már a megyei rendőrfőkapitányságon  kollégáiból csapatot is szervezett, amivel járták az országot, sikerrel. A kilenc tagú csapat büszkesége például a véglegesen elnyert Szent István kupa.

A lövészet mellett dr. Döme Péter másik szenvedélye a vadászat, bár ennek egyre kevésbé hódol. Mint mondja: pénzcentrikussá vált a vadászat. A társaság, amelyhez tartozott, amelynek tagjaival együtt igazi vadászhoz méltóan gondozták területüket, gondoskodtak a vadakról, megszünt. Most bérkilövőként akkor megy vadászni, ha barátai meghívják. Azért a vadászkamara lövészversenyét tavaly a Remetekan csapattal megnyerték. Az igazi vadász legalább annyira, ha nem jobban tiszteli a fegyverét, mint a feleségét vagy a barátnőjét. szögezi le dr. Döme Péter.  Sajnos, ma, akinek sok pénze van, megveszi a drága fegyvert, de úgy bánik vele, hogy az ember zsebében kinyílik a bicska és azt kérdezi: hogyan kaphatott egyáltalán ez az ember engedélyt?

Ha már kevesebb a vadászat, marad a koronglövészet. Azt mondja: már alig várja, hogy kicsit melegebb legyen az idő, s elkezdhesse újból az edézeket Fűzfőn. Hetente egyszer megy, a koronglövészet drága sportág, nem lehet feleslegesen lövöldözni. Az edzések viszont frissen tartják, főként hogy barátok közt van, s friss levegőn. Így készül a versenyekre, az Orvosi Világjátékokra is. Bár az idei részvétel, mint arról már szó volt, bizonytalan.

- Grand Canaria az idei helyszín, oda csak repülővel lehet menni. A fegyverszállításnak szigorú szabályai vannak, fapados gépen nem is vihetném magammal a fegyvert. De például Skóciába, illetve a brit nemzetközösség országaiba egyáltalán be sem lehet vinni. Amikor ott volt az Orvosi Világjátékok  ezen sajnos nem tudtam részt venni, csak mesélték  sokáig bizonytalan volt a verseny megrendezése.

Magyarországon az orvosi kamara keretében működik a sportoló orvosok sportköre, ennek színeiben indulnak a világversenyen. Dr. Döme Péter kezdeményezésére a kamara elnöke tájékoztatta a tagokat arról, hogy a tervek szerint május 28-án Fűzfőn rendezik meg a sportoló orvosok magyarországi találkozóját. A világjátékokra ugyanis mindenki saját költségén, saját nevezésében indul, s bizony előfordult, hogy ott ismerkedtek meg egymással a magyar versenyzők. Ezért is lenne fontos, hogy minél többen eljöjjenek Fűzfőre.

Érdeklődésemre dr. Döme Péter elárulja, hogy legnagyobb gondjuk támogatókat találni a találkozóra és a versenyekre is. Emiatt bizonytalan még az idai világtalálkozón való részvétele, pedig legnagyobb riválisa, a spanyol versenyző ott lesz. Jó volna ismét legyőzni - mondja a verenyző fogorvos, aki a maga részéről mindent megtesz a sikerért.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!