2010.10.09. 09:25
Táncterem és napkollektor
Még a nyáron a kiscsőszi kocsma előtt egyeztünk meg Tóth Zoltánnal egy hosszabb találkozóról. Akkor éppen interneten át beszélgetett egyik fiával, ami egy 75 éves csöglei nyugdíjastól már önmagában is érdekes.
Közben kiderült, hogy Zoli bácsi nemcsak szkájpol, táncterme, napkollektoros tava van, villanybiciklit épít, sőt a szüreti felvonuláson öregasszonynak öltözve rollerezik.
A főutcai házán alig találtam meg a csengőt, mert nem a kapunál, hanem az ablakok között volt.
- Éppen oda adta ki magát a vezeték, no meg látom is, ki akar bejönni - magyarázta Zoli bácsi a szerinte magától értetődő dolgot, miután beengedett.
Nagy munkában találtam. Az udvaron több halomban sörös- és üdítősdobozok, borosüvegek tornyosultak, mintha valami népünnepély helyszínére csöppent volna az ember zárás után.
- A szüreti felvonulás után többen itt fejezték be a mulatságot, meg a korábbi bulikból is maradt ez-az. Szombaton megint buli lesz, nem várhatom a vendégeket egy szemétkupac közepén - magyarázta, miközben befelé invitált.
- Ez valami klub?
- Klubnak éppen nem nevezném, van, aki táncteremnek mondja. Régen lóistálló volt, valami új funkciót kellett neki találni. A takarítás volt a legnagyobb feladat. Itt, ahol most padló van, térdig ért a gané. Egyébként nem sokat változtattam rajta, a jászolt is meghagytam - mutat a jobb oldali fal mellett végigfutó vályúra, amit most deszkával befedve padnak használnak. A falak között kifeszített krepp-papír díszek szilveszteri, farsangi hangulatot idéznek, de a helyiség inkább valami műteremre emlékeztet az ablakokból készült mennyezet és a tetőcserepet néhol kiváltó üvegek miatt. Tekintetemet látva kérdés nélkül is jön a válasz.
- Az eredeti ablakokkal nagyon sötét lett volna itt benn. Valakinél éppen műanyag ablakokat szereltek. Arra gondoltam, elhozom a kidobott régi ablakszárnyakat, jó lesz a tönkrement deszkák helyett mennyezetnek, meg a fényt is beengedik. S ha már a mennyezet átlátszó lett, a tetőt is meg kellett nyitni egy kicsit.
A terem egyik végében van a konyha, ahol ételt, italt lehet készíteni. Az egyik asztalon egy szintetizátor, olyan, amilyenek toronyban állnak az osztrák szemétimporttal foglalkozó lomisoknál. Persze, működik, ahogy az egyik pad alá tolt harmonika is. A meleget egy nagy kályha adja.
- Hűtőszekrény volt - világosít fel.
Jobban megnézve valóban felismerem a traktorok hangjával versenyző egykori szovjet csodát, a Szaratovot.
- Egyszer véletlenül fordítva raktam rá egy drótot, aztán kinyiffant. Kidobni sajnáltam, kínálta magát, hogy kályha legyen belőle. Kibéleltem samottal, nagyon jó meleget ad. Egy kis külső levegővel rá is segítek, hogy jó legyen a légmozgás és egyenletesen terjedjen a meleg a teremben - magyarázza közben a kályha fölé belógatott ventilátor értelmét.
Bármennyire is jó, a kályha napjai bizony meg vannak számlálva, mert Zoli bácsi a táncterem egyik sarkába egy kandallót akar megépíteni helyette.
- Az szebb is lesz, jobb is, meg a kályha útban is van kicsit. Nem lehet használni tőle azt a vascsövet, amit nyújtónak a plafonra raktam. Pedig, amíg volt elég hely, sokan felcsimpaszkodtak rá.
A táncteremből kilépve egy kisebb tó partján találjuk magunkat. A közepén kiálló szigetre egy görbe hátú híd vezet, a meder fölött fekete műanyag csövek futnak körbe egymással párhuzamosan szabályos rendben.
- Amikor kihordtuk a szemetet, törmeléket az udvarból, lett egy nagy gödör a helyén, mert mélyre le kellett mennünk, hogy mindent eltüntessünk. Sokáig itt állt üresen, aztán adódott az ötlet, ahol gödör van, ott tó is lehetne. Itt gyűjtöm össze a háztetőről és az udvarról összecsurgó vizet. Lehet vele öntözni, az unokák meg tudnak rajta tutajozni.
- De minek kellenek azok a csövek?
- Hogy a nap melegét összegyűjtsék. A tó vizét egy szivattyúval keringetem a csövekbe, így ott pillanatok alatt felmelegszik, és a meleget továbbadja a tónak. Egyszerre körülbelül száz liter fér a csövekbe. Ha süt a nap, egy-egy adag 50 fokra is felmelegszik egy óra alatt.
Később tudom meg, hogy az előszoba tetején már régebb óta működik egy hasonló napkollektor, amivel Zoli bácsi a fürdőszobát látja el meleg vízzel, ha kicsit kisüt a nap. Amikor borult az ég, akkor a konyhai sparheltre épített vizestartályból megy át a meleg víz a fürdőbe.
- Sokkal egyszerűbb csövön odajuttatni a vizet, mint fazékban áthordani - magyarázta, amikor behívott egy kakaóval megbolondított kávéra.
Külön írás kellene a bent látott trükkös dolgok leírására is. A sparhelt tűztere például a padlásról kapja az oxigént egy csövön át, hogy ne csináljon a lakásban huzatot, s ezzel ne szívja be a kinti hideg levegőt a konyhába. A tévé az ágy fölött a plafonba van építve, hogy kényelmesebben lehessen fekve nézni. Igaz, most éppen rosszalkodik, de Zoli bácsi egyébként is megvan nélküle.
No de térjünk vissza még a tóhoz, hisz még meg sem kérdeztem, minek kell ott a napkollektor.
- Minek, minek, mert valami mindenből lenni akar - válaszol. Hangjában érezni, hogy nem túl sok fantáziát néz ki belőlem.
Tud persze praktikus célokat is mondani. Például a fürdéshez is jobb, ha meleg a víz, de az igazi cél egy palántahajtató, mert ahhoz kell csak igazán meleg. Persze, akkor sincs baj, ha valamiért nem valósulhat meg. Valami újabb lehetőség akkor is kínálkozik majd, ami felé folytatni lehet a munkát. A lényeg, hogy mindig legyen valamilyen cél, feladat, amit meg kell oldani. Abban pedig nincs hiány. A napokban például egy nem várt probléma lépett fel, a tó vize kizöldült, szinte főzelék sűrűségűvé vált az algától.
- A meleg is, a nap is biztosan közrejátszott benne. Egyszer már lemertem a tetejéről, de másnapra szinte ugyan-olyan lett.
- Mi lenne, ha megszárítaná az algákat és porként értékesítené szépítő-, fogyasztószerként? - vetem közbe kicsit viccelődve.
- Gondoltam rá - válaszol teljesen komolyan -, de túlságosan sokba kerülne a bevizsgáltatás. Van negyvenféle algafaj, egyáltalán nem biztos, hogy az enyém éppen a hasznosak közé tartozik. Inkább felveszem vele a harcot. Arra gondoltam, hogy a fényt elveszem tőle, és akkor elpusztul.
A fekete fóliát már meg is hozatta, azzal akarja betakarni az egész tavat.
A tó körüli séta után kicsit körbenéztünk az udvarban. Az egyik fal mellett kimustrált fűtőtestek sorakoznak.
- Lefestem őket feketére, vizet vezetek át rajtuk, és a ház oldalára szerelve napfűtés lesz majd belőlük. De ez most ráért. A biciklit is meg akarom csinálni elektromosra, hogy könnyebb legyen vele közlekedni.
Mint az udvar végében kiderül, nem ez lesz az első saját készítésű villanyjármű a háznál. A pótkocsis traktorrá alakított P500-as Trabant mellett egy elektromos meghajtású tricikli is árválkodik a gazban.
- A Trabant az rendben van, de a tricikli éppen nem megy, mert szétégett a kapcsolója. Összekötöttem két autóakkumulátort, hogy több ereje legyen. A motorok bírták is, de a kapcsoló megadta magát. Valamikor majd meg kell csinálni ezt is. Alkatrész van bőven - mutat a pajtában sorakozó kiszuperált fűnyírókra és más eszközökre. - A gondom csak az, hogy sokszor nem tudom, mit hová tettem. Emiatt aztán az időm nagy része azzal megy el, hogy keresek valamit.
- Nem tartják kicsit bogarasnak?
- Biztos vannak olyanok is, de talán azért ők is szeretnek. Nekem az az elvem, hogy nem bántok mást, ha engem nem bánt, nem zavar, amit csinál. Magamnak is ezt várom el. A lényeg, hogy mindig legyen mit csinálni. Én nem panaszkodhatok. Inkább az a gondom, hogy kevés az időm, most is hajtani kell, hogy a szombati bulira rend legyen, meg a hangszórót is fel kell szerelnem még, hogy a zene jobban szóljon.
A célzást értve gyorsan elbúcsúztam, jó munkát kívántam Zoli bácsinak. A többit legfeljebb szkájpon megbeszéljük. Meg azt a videót is átküldheti az interneten, amit az egyik fiával, unokáival a Plitvicei-tavaknál tett kiránduláson csinált néhány hete. A 75 év Csöglén sem akadály.