Tigris a lábnál - A kis Szásából egy nap nagymacska lesz

Szása emberanyja lábánál alszik, tőle tanulja, mit tesz tigrisnek lenni. Nem, nincs itt ellentmondás: Marokháziné Kati tanítja - szaknyelven szólva, kézből nevelve - a Kittenberger Kálmán Növény-és Vadaspark új büszkeségét, a kicsi szibériai tigrist tigrissé lenni.

Kati ugyanis már szinte mindent tud szakkönyvekből, kollégáktól, amit egy tigrisről tudni kell, ha már Szása anyja nem gondoskodott sokadik kölykéről. (Így van ez a természetben is, mondja Kati, ha túl sok az utód, a tigris nem neveli mindet.)

Katit persze nemigen kellett noszogatni a nevelőszülő szerepre, jegyzi meg Török László igazgató, Kati meg mosolyog, hiszen gyakorlott pótanya, habár tigrise még nem volt. Volt viszont mókus, mosómedve vagy nyolc egyszerre, kis róka - a legragaszkodóbb, összepisilte magát, amikor meglátott -, és persze majmok, a nagy kedvencek.

Legutóbb huszármajmot nevelt, ő, Alfréd volt eddig a legkedvesebb neveltje. De Szása, lehet, túltesz rajta, a külső szemlélő számára legalábbis gyanús, ahogy Kati ellágyul, amint foglalkozik vele. Ez nem jelenti azt, hogy babusgatja, az szigorúan tilos, Lívia, Kati huszonéves lánya nagy bánatára.

Azt szeretném, ha elfelejtene mindent, ami emberi és igazi nagymacska lenne, mondja az állatkertész arra a kérdésre, vajon emlékszik-e majd Szása rá, a nevelőanyjára. Fura ezt hallani, miközben a nagymacska-kezdemény fel-alá járkál a Marokházi-rezidencián, megpróbál belekapni a függönybe - "aaazt nem, tudod!" -, lefetyel egy kis tejecskét, felugrik anyja mellé az ágyra, ahol együtt alszanak (a tigris az ember lábánál), aztán leugrik, megcsúszik a mancsa, majd seggre ül ("de lökött", kiáltja elragadtatva Gábor, és fotósoktól szokatlan módon azt is hagyja, hogy Szása az objektívre tegye a már most tekintélyes mancsát), morog egy kissé, mutatva, hogy mégiscsak tigris volna, vagy miféle, szóval, bizarr helyzet ez, akárhogyan is, bár a szomszédok helyében sem lennék, amikor egy átmulatott éjszaka után a búcsúzgatás közben egy nagymacskát pillantanak meg a kertben sétálni. (Kati csak este engedi ki a macskát, aki igen jól nevelt módon mindig kimegy a dolgát végezni.)

Szásának tehát illik tigrist tanulnia, ha már Kati megtanult a kedvéért a nyelvén, utánozva a nagymacskák jellegzetes dorombolását, amivel egymás tudtára adják: bírlak. Bízom benned. Elfogadom a segítséged.

Az ösztönök mindenesetre működnek az apró vadállatban: éjszakai állat lévén bizony csak fél órácskát szundikál, a többit játékkal, vadászással töltené, pótanyja nagy örömére. Fárasztó munka tigris anyjának lenni és nagy felelősség. Még annak is, aki ilyen sokat próbált. Neki se menne, ha családja nem fogadná el a hivatását és nem lennének mind, valamennyien állatbolondok. Amíg a két lány (a harmincegy éves Regina már nem lakik a családdal) kicsi volt, Kati nem is fogott bele az állatkertészkedésbe, hiába volt a nagy álom, tudta, akkor előfordul majd, hogy háttérbe szorul a család.

Tizenhárom éve dolgozik a veszprémi állatkertben, kezdetektől majmokkal. Talán az egyetlen, aki meg merte ölelni Taksonyt, a csimpánzt. (A rács ugyan kettejük között volt, de ez nem akadály egy izmos csimpánznak, ha rosszalkodni támadna kedve.) Bár Kati nem nevezi ezt bátorságnak, csak "tisztelem a törvényeiket és ezért ők is tisztelik az enyéimet". Soha nem félt egyetlen vadállattól sem.

De vissza Szásához, akinek a nevet az állatkert a látogatói adták, ők a keresztszülői. Kati is eredetileg oroszos nevet szánt neki, valamit, ami utal származási helyére, Szibériára.

- Szása most még kis nagymacska, de nem sokáig lesz már így, néhány hét, és nem úszom meg ilyen kis karcolásokkal - mutatja Kati a karját. Ezért hamarosan beszoktatás következik: éjjelre nem térnek meg a litéri házba, hanem benn maradnak a Csimpánzvilág egyik kifutójában. Kati is ott alszik a kis csíkossal. Aztán egyre többször alszik Szása az állatkertben, míg végül megszokja, hogy az az igazi otthona. Hamarosan társakat is kap, az állatkert egyetlen szibériai tigrise ugyanis öregecske, szeretnének egy új, fiatal csapatot. És ha Kati jól végzi a dolgát, akkor Szása örökre elfelejti, hogy valaha emberek simogatták, etették és tanították arra, amire született: a legnagyobbnak lenni a tigrisek között, egy olyan faj képviselőjeként, melyet vadon a kihalás fenyeget.

Csak Kati nem felejti, milyen is tigris anyjának lenni.

A szibériai (amúr) tigris a legnagyobb méretű tigris alfaj, és egyben nagymacska. Ez a tigris faj Oroszország távol-keleti részén az Amur és az Uszuri folyó vidékének, valamint Észak-Kína erdőségeiben él. Ezen a vidéken az alacsonyabb dombokat is évente 4-5 hónapig hó borítja. Télen a hőmérséklet mínusz 20 Celsius fok alatt van, de nem ritkán mínusz 40 fok alá megy.

Hatalmas területen él, amely akár 300 négyzetkilométer kiterjedésű is lehet. A szibériai tigris téli bundája, a melegebb éghajlaton élő, inkább vöröses bundájával szemben halványabb sárga, több fehér is van benne. Így jól beleolvad a hófödte fenyves tájba. Mivel el kell viselnie a nagy hidegeket, szőre hosszabb és vastagabb, mint más társaié.

Szibériai vagy amur tigrisből soha nem élt túl sok a Földön, mivel ezek a hatalmas ragadozók viszonylag nagy vadászterületet igényelnek. Mostanra azonban számuk tragikusan lecsökkent. A WWF 1994 óta folytat nagyszabású programot Oroszországban a csíkos nagymacskák megmentéséért.