Ráhangolódni az ünnepre

A fiatal házaspár, Ildikó és Miklós négy eleven, aranyos csemetét nevel, sőt. Majdnem, hogy ötöt, hiszen egy pocaklakó is érkezik hozzájuk nyár derekán. A helyi gyógyszertár Ildikó munkahelye. Az egykori szolgálati lakást mára kedvük és a család mérete szerint alakították, hogy jól elférjenek mindannyian. Az udvaron sárga nárciszok virítanak, bimbós a tulipán és lassan lehet nyírni a füvet a hinták és a csúszda körül. A házban négy illemtudó gyermek ül körénk a nagy ebédlőasztalhoz. Eleinte még a legkisebb, a másfél éves Levente is megilletődött kissé, de ő igazán hamar feltalálja magát. Játék bombát nyom a kezembe, aztán fakarikákat, és közben egyfolytában beszél. Kiszalad, valamiért sírva fakad. A tízéves Márton rögtön felpattan az asztaltól és megy megnézni, vigasztalni. Térül-fordul, tálcán poharakat hoz, gyümölcslevet tölt. 

- Magam is meglepődtem, hogy milyen anyáskodó, sokat sürög-forog Levente körül és segít, de Tamás is. Főleg, mióta a picit várom - mondja Ildikó, mosolyogva pillantva a kiskamaszokra. Nem unatkozik a gyerekek mellett, de nem is panaszkodik. Vidám, szép kismama. Igaz, nagy segítség, hogy a főzést férje vállalta, aki egyébként mérnök, s az ajkai polgármesteri hivatal építési irodáján dolgozik. 
- Mindketten háromgyermekes családban nőttünk fel, én Ajkán, Ildikó Zalában. Az esküvő után pár évvel kerültünk Nyirádra, a gyógyszertár hozott ide minket. Azt már akkor tudtuk, hogy nem lesz egyke majd a gyermekünk. Kettőt mindenképpen szerettünk volna, de én inkább háromra emlékszem. A gyerekek már itt születtek - magyarázza Miklós, a fiúk pedig közbeszólnak nevetve, hogy öt lett. Szemmel láthatóan örülnek a kis testvér érkezésének. Fiút szeretnének, Réka pedig kislányt vár, érthető módon. Pedig a jelek szerint be kell érnie majd Ákossal. De nem vitás, hogy őt is ugyan- úgy fogja szeretni, mint Leventét. 

Aztán a közelgő ünnepre terelődik a szó, az asztalra tett tojásfát a gyerekek iskolában festett munkái díszítik, de előkerülnek a papír- bárányok, nyuszik is. 
- A húsvét előtti sütés-főzés nálunk elmarad már harmadik éve. Ugyanis mindig egy vidéki egyházi gimnáziumban gyűlünk össze, baráti körben veszünk részt lelki gyakorlatokon, készülünk a nagyheti három szent napra. Tavaly Esztergomban voltunk, idén Pannonhalmára megyünk. Minden korosztálynak van ott társasága, a gyerekek is jól érzik magukat, már el sem tudnánk képzelni másként az ünnepet - mondja Miklós. Hozzáteszi, azért a családról sem feledkeznek meg, vasárnap Ildikó szüleivel, testvéreivel találkoznak Vértesszőlősön, hétfőn pedig Zánkán, Miklós szüleinek a nyaralójában gyűlnek össze jó páran. Csak kedden érnek haza. 
- Akkor reggelre érkezik meg itthon a nyúl, mosolyog titokzatosan Ildikó. Az ősszel iskolába induló Réka is bekapcsolódik a beszélgetésbe, kéri édesapját, hogy nyírja le a füvet, kellene a széna a fészeknek. Tamást pedig a szokásos zánkai családi focimeccs izgatja, reméli, hogy idén is beállnak majd fiúk-lányok. Azt mondja, jó, hogy az már hagyomány. Ebben meg is egyezünk, és abban is, hogy egy ilyen nagy családban a hétköznapokon is szükség van a stabil pontokra. Reggel Miklós viszi Rékát az óvodába, a fiúk már egyedül mennek. Ebédre minden gyerek hazaérkezik, de délután még edzések és hittanórák is vannak.

A fiúk nagyon jó tanulók, Tamás iskolaelső volt az utóbbi három évben. Egyházi gimnáziumba készül, még gondolkodik rajta, hogy Győrbe vagy Pannonhalmára. Márton már szilárdan döntött az utóbbi mellett. 
- Azért egy-egy új tanév indulásakor kell egy kis idő, hogy belerázódjunk a menetrendbe, a fiúk hajlamosak elfeledkezni az edzésekről - mondja mosolyogva, de elnézően Ildikó, miközben Levente viharzik be Réka babakocsiját tolva. A játékbaba nagyot nevet, amikor alkalmi gazdája megnyomja a pocakját, ezen aztán jót derülünk mindannyian. Előkerülnek a húsvéti mesekönyvek, Levente szélesen gesztikulálva, babanyelven mesél, Ildikó énekel neki. Réka pedig már olvas, olyannyira érdeklődő ugyanis, hogy addig faggatta szüleit és testvéreit egy-egy betűről, hogy megtanulta valamennyit. A nagy ebédlőasztal körül ülünk, itt ebédelnek Andrónyiék vasárnaponként is, hogy megadják az ünnepnek kijáró tiszteletet. Idilli, szinte már húsvéti a hangulat, a gyerekek elcsendesednek és közben lassan ránk esteledik. Mindjárt egy nappal közelebb kerülünk az ünnephez.