Idegenben játszanak

9 órája

Meglepetést okoznának a füredi kézilabdázók

Nehéz mérkőzés vár a Balatonfüredi KSE-re október 26-án (szombat, 18 óra) a MOL-Tatabánya KC otthonában, ám a vendégek úgy készülnek, hogy a derbin bármi megtörténhet. Tudják, hogyan tehetnek keresztbe az esélyesebb riválisnak, a céljuk nem is titkolt: meglepetést okozni.

Király Ferenc

A tópartiak múlt héten megvalósították a tervüket, a Carbonex-Komló ellen – egy magas hőfokú találkozón – végig kézben tartották az irányítást, így a felek a lefújáskor helyet cseréltek a tabellán (30-27). Kis Ákos edző tanítványai biztosan álltak a lábukon, noha a csatát feladni nem akaró komlóiak felettébb agresszíven, néha durvaságba hajló keménységgel védekeztek, de az így született kiállítások gyakran az emberelőnybe került hazaiakat zavarták meg.

Legutóbb értékes sikert aratott a Komló ellen a BKSE
Fotó: Fülöp Ildikó/Napló

A kézilabda NB I-ben – a harmadik diadalukkal – a hatodik helyre feljött fürediek hétvégén nem engedhetnek meg maguknak annyi technikai hibát, mint az előző körben, mert az Európa Ligában érdekelt, temérdek légióssal teletűzdelt vetélytársuk javuló formát mutat. A legutóbbi két évad bronzérmese úgy ötödik helyezett, hogy csak a szegediektől és a ferencvárosiaktól kapott ki, a másik négy fellépését sikerrel abszolválta – igaz, Gyöngyösön három, míg a Dabas ellen csupán két góllal nyertek. A mostani idényre alaposan átalakult a keretük, ám ezúttal is a harmadik helyre pályáznak. A vendégektől tehát harcos és motivált produkcióra lesz szükség, hogy borsot törjenek a Székely Mártont, Bartucz Lászlót, Pedro Rodriguezt, a német Christian Dissingert, a horvát Mateo Marast, a francia Sadou Ntanzit, a japán Enomoto Yugát és a spanyol Ignacio Plaza Jimenezt is foglalkoztató másik oldal orra alá. Fegyelmezett, koncentrált játékkal óhajtanak méltó partnerek lenni, de mint a felsorolásból kitűnik, több jó sportoló játékát kell hatástalanítaniuk. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában