Labdarúgás

2024.08.22. 10:45

A Kisvárda látogat Ajkára

A labdarúgó NB II 5. fordulójában a bakonyiakra nem vár egyszerű feladat, ugyanis a Kisvárda együttesét fogadják. A szabolcsiak hat évig szerepeltek az élvonalban, majd a legutóbbi idényben kiestek onnan.

Balogh Dávid

Az ajkai csapat nem kapta el jól a bajnoki rajtot, két nem várt vereség után (Szentlőrinc, Békéscsaba) azonban magára talált Schindler Szabolcs együttese és pontot tudott szerezni a Szeged ellen, valamint a legutóbbi játéknapon a Budapest Honvéd otthonában győzött 2-1 arányban. A zöld-fehérek jelenleg a 16 csapatos pontvadászat 14. helyén állnak négy egységgel.

Komoly csatára lehet számítani Ajkán 
Archív fotó: Gyarmati László

A szabolcsi együttes sem indított jól, ők szintén két vereséggel kezdték az idényt, amely következtében a csapat vezetőedzője, Feczkó Tamás le is mondott a posztjáról. A váltást követő két mérkőzésén nyert a Kisvárda, előbb a Tatabányát gyűrte le (1-0), majd pedig a Kozármislenyt, egy gólzáporos mérkőzésen (3-2). A piros-fehérek jelenleg a tabella 6. helyén állnak hat ponttal.

A két csapat eddig négy alkalommal találkozott másodosztályú bajnoki mérkőzésen, ezeken kétszer nyertek a szabolcsiak, és két (gól nélküli) döntetlen született. Gólarányokat tekintve 6-2 a piros-fehérek javára.

A kisvárdai szurkolók számára lesz ismerős arc az ajkai keretben, ugyanis Nagy Krisztián 2021-től 2023-ig erősítette a szabolcsiakat. Az első idényében tíz alkalommal szállt be csereként az élvonalba, majd a következő szezonban inkább az NB III-as alakulatnál kapott több szerepet, ahol szép számmal termelte is a gólokat. Nagy 33-szor volt kezdő, és ezeken a találkozókon 15 gólt szerzett. A góllövőlistán a hetedik helyen zárta a szezont.

Az FC Ajka-Kisvárda Master Good bajnoki mérkőzés vasárnap este 19 órakor veszi kezdetét az Ajka Városi Sportcentrumban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!