Kékszalag 2024

2024.07.18. 18:39

Elrajtolt a verseny, ÉLŐ közvetítés a helyszínről (videó, galéria)

510 hajóval, mintegy 300 résztvevővel elindult az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj tókerülő verseny a zsúfolásig megtelt balatonfüredi móló elől.

Kovács Erika

09.00: A résztvevőkre 155 kilométer vár a Balatonfüred–Balatonkenese–Siófok–Keszthely–Balatonfüred távon.

09.55:  Haranghy Csaba, a Vitorlás Szövetség elnöke és Holczhauser András, az MVSZ főtitkára a Szent Miklós hajó fedélzetén azt mondta: szívet melengető a látvány a Kékszalag rajtja, amely a Balaton ünnepe. 
Holczer András, Balatonfüred alpolgármestere arról beszélt, hogy az esemény Balatonfüred ikonikus rendezvénye.
Böröcz István, a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület elnöke a Balatonfüred Yacht Club ügyvezetője szerint a magyar vitorlázás kiemelkedő ünnepe a Kékszalag, ami meghatározó Balatonfüred idegenforgalmában is.
Gáspár Ákos balatonfüredi képviselő és Tóth Eszter balatonfüredi lakos kiemelte, a Kékszalag rengeteg embert vonz Balatonfüredre, és nagyon sokan ismerkedhetnek meg ilyenkor ezzel  gyönyörű sporttal. Úgy fogalmaztak: a látvány lenyűgöző.

Azt láttuk, a rajtnál gőzerővel indult a Team Kaáli és a Nanushka katamarán.

Ezekben a percekben gyenge a szél a Balatonon, a vitorlások látványa, háttérben a Tihanyi-félszigettel, káprázatos.

Dékány Balázs, a Veszprém vármegyei rendőrfőkapitány azt mondta, gyönyörű környezetben, remek időben rajtolt a Kékszalag. Reményei szerint rendben zajlik majd a verseny, a biztonságról a rendőrség és a vízirendőrség gondoskodik.

14.45: Szinte teljes szélcsend van, a víz sem fodrozódik. Öt és fél órával a rajt után az élmezőny a középső medencében, a mezőny nagy része még Kenese és Siófok között járt. A Prospex-Delta Sailing Team, a Process Solutions katamarán és az Sailing Team RSM Hungary után a többiek kilométerekre lemaradtak. Ahogy várható volt, a két nagy Libera, a Raffica (Király Zsolt) és a Principessa (Oroszlán Péter) csatázott a rajt után az egytestű kategória élén. Aztán a Principessa legénysége “úszott” egyet, de nem sokkal később már robogtak tovább - adta hírül a verseny hivatalos oldala.

Kolléganőnk helyszíni beszámolója szerint Balatonkeneséhez az RSM érkezett elsőként, Vándor Róbert kormányossal, majd a Process Solutions, Litkey Farkas kormányossal és a Prospex-Delta, amit Kaiser Kristóf kormányoz. Utóbbi elsőként érkezett Siófokhoz, ahová másodikként hajózott a Process Solutions, majd az RSM érkezett oda. Az élmezőnyben katamaránokat lehet látni, valamennyien Keszthely felé tartanak, a szél továbbra is gyenge.   

16.10: 

Az elmúlt évek legizgalmasabb csatája a Kékszalag élmezőnyében 

Az utóbbi évek talán legszorosabb, legizgalmasabb és legváltozatosabb versenyét hozta eddig az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj. A résztvevőknek változatos szélviszonyokkal kell megküzdeniük a rajt óta.

Fotó: MVSZ/Cserta Gábor

A leggyorsabb hajók, az ultramodern katamaránok csütörtökön délután 3 órakor már a Balaton nyugati medencéjében, Badacsony magasságában haladtak Keszthely irányába, miközben az 510 hajóból álló mezőny lassabb túravitorlásai még a tó keleti partjánál, a kenesei bója közelében bíztak a jó szerencsében és a szélerősödésben. 

Három katamarán, a Prospex-Delta (kormányos: Kaiser Kristóf), az RSM (kormányos: Vándor Róbert) és a Process Solutions (kormányos: Litkey Farkas) sokszor szinte fej-fej mellett halad az élen.

A nap meglepetését egyelőre az okozza, hogy a tavaly elképesztő rekordot futó, címvédő MLS Raiffeisen Fifty-Fifty (kormányos: Józsa Márton) a rajt után többször gyengébb szeles területen ragadt és a kenesei bóját a kilencedik, míg a siófokit a 10. helyen vette.

Szintén izgalmas csatát vívnak egymással a leggyorsabb egytestű vitorlások, a Liberák osztályába tartozó Raffica (Király Zsolt), valamint a Principessa (kormányos: Oroszlán Péter). A verseny eddigi leglátványosabb mozzanata éppen a Principessához kötődik, a keleti medencében „úszott” egyet a legénység, amiről videó is készült

16.30: Az RSM érkezett elsőként a keszthelyi bójához, most gőzerővel hasít Balatonfüred felé!

16.40: Kontrát Károly országgyűlési képviselő elismeréssel beszélt a szervezésről, a Magyar Vitorlás Szövetség munkájáról, mellyel elindulhatott a Kékszalag, melyet ráadásul számtalan érdekes és színvonalas program kísér. Mindez Balatonfüred számára turisztikailag is rendkívül jelentős, hiszen sokakat vonz a gyönyörű és csodaszép balatoni program, mely hatalmas élményt jelent! 

− Mindig ünnep számunkra is a Kékszalag, vélekedett Veigl Gábor, a Bahart vezérigazgatója. Ilyenkor reflektorfénybe kerül a Balaton a hajózás és a vitorlázás. Reményei szerint mindez kitart egész évben, hiszen vitorlázni mindig lehet a Balatonon. A kikapcsolódásra, feltöltődésre nagy szüksége van mindenkinek, legyen az vitorlás vagy bármilyen más hajó, hangsúlyozta.   

19.35: A mezőny zöme most ért a Tihanyi szorosba.   

20.20: 10 és fél óra versenyzés után a leggyorsabb katamaránok már túl vannak a táv háromnegyedén, több száz(!) vitorlás viszont eddig “csak” a keleti medencét kerülte meg és Tihanynál éri őket a naplemente. Nem akármilyen látvány - olvashatjuk a verseny hivatalos oldalán, amit szebbnél-szebb fotókon is megcsodálhatunk: 

Forrás: Kékszalag/Facebook

21.10: 

Közel a célhoz!

Jelenleg az első helyen áll a Prospex-Delta, őt követi a process Solutions, harmadik az RSM, de húsz méter választja el a katamaránokat egymástól. Tőlük mindössze egy kilométerre van lemaradva az MLS Raiffeisen Fifty-Fifty. A hajók várhatóan egy órán belül célba érnek!

21.26: Célba értek az első hajók! 

21.35: A sorrend az alábbi: 

1. MLS Raiffeisen Fifty-Fifty

2. Prospex-Delta 

3. RSM Hungary  

4. Process Solutions


 

Élő közvetítésünk a versenyről: 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában