Laurinyecz Ákos: Öt éven belül szeretném a BUSC-ot nemzeti bajnokságban látni

− Még bőven a pályán lehetne, ugyanis 32 éves, mi terelte önt ilyen hamar az oldalvonal mellé?

– A játékoskarrierem során már próbáltam arra felkészülni, hogy akár később edzőként vagy szakmai vezetőként is megálljam a helyem, ugyanis voltak ilyen elképzeléseim. Az ember nem tudhatja, hogy milyen lehetőséggel kínálja meg az élet. Három évvel ezelőtt átalakult a Magyar Labdarúgó Szövetség utánpótlásrendszere, ekkor kaptam egy körzetközponti vezetői állást Balatonfüreden, amiért nagyon hálás vagyok Makó István elnök úrnak (BUSC). Ugyan a játékos-pályafutásomban éreztem még néhány évet, de úgy voltam vele, hogy edzőként kamatoztatnám tovább a tudásom, és efelé vettem az irányt. A váltás szerencsére könnyedén ment, ugyanis annyi teendőm lett hirtelen, hogy nem volt időm máson gondolkodni. Az utóbbi évek sikerei pedig azt bizonyítják, hogy jó úton halad a munka.

− Kanyarodjunk vissza egy kicsit a játékos-pályafutására, hogyan kezdődött?

– Már óvodáskoromban is állandóan fociztam, majd iskolásként az egyik békéscsabai focisulihoz kerültem. Nagyon profi volt ott a közeg, az edzők is és a társaim is elhivatottak voltak. Együtt játszottam Ugrai Rolanddal, aki válogatottságig vitte, és be is talált a címeres mezben. Utánpótlásszinten is nagyszerűen helytálltunk minden korosztályban, majd az idő múlásával 17 évesen sikerült bemutatkoznom a felnőttek között az NB II-ben, Pásztor József irányítása alatt. Ez anno nagy szó volt, ugyanis akkor még nem létezett fiatalszabály, mint most, és rengeteg külföldi volt a csapatban. Komoly nevekkel kellett megküzdenem a kezdőbe jutásért, de Pásztor Józsi bácsitól megkaptam a bizalmat.

− Több csapatban is megfordult, de mondhatni a legjobb szezonjait Gyöngyösön töltötte az NB III keleti csoportjában. Az első két szezonjában több mint 30 találatot jegyezett…

– A gyöngyösi korszakban azért ment jól a játék, mert nagyszerű volt a csapatkohézió. A vezetőség, a játékosok mind egy hullámhosszon voltak, hiába harcoltunk mindig a kiesés ellen, nagyszerű volt a hangulat és mindenki szeretett edzésre járni. A klub szerény költségvetéssel rendelkezett a többi csapathoz képest, de a legjobbat tudtuk így is kihozni belőle, ugyanis a cél mindig a bennmaradás volt. A jó teljesítményem titka az otthonos közeg volt. Sajnos az utolsó évemben jött egy keresztszalag-szakadás, ami után már nem tértem vissza a csapathoz, ugyanis több probléma is felütötte a fejét a klubnál.

− 2021-ben a Balatonfüredi FC-hez igazolt egy kis időre, hogy találta meg önt a Balaton-parti csapat?

– Az amatőr válogatottból jó kapcsolatot ápoltam az edzővel, Feczkó Tamással, rajta keresztül kerültem Balatonfüredre. Próbáltam nyújtani a karrierem, de aztán a sérülésből fakadóan soha nem éreztem magam 100 százalékosan. Csatárként a robbanékonyságommal kapcsolatban voltam nagyon kritikus önmagammal, de később beláttam, hogy ez így nem lesz jó, és Balatonfüreden én kérvényeztem a szerződésem felbontását. Ekkor már rebesgették, hogy szakmai vezetőként számítanának rám a Balatonfüredi USC-nél, ami később igaz is lett.

− Két éve ült le a kispadra a BUSC-nál, szakmai vezetőként a felnőtt csapatot és az utánpótlást is ön koordinálja. A felnőtt együttessel az első évében a bajnokság 4. helyén végzett a vármegyei I. osztályban, és a kupában pedig döntőt játszhattak…

– A 4. helyen végzett csapat történetében ez egy nagy eredménynek számított, ugyanis az első felnőtt szezonjuk volt a vármegye I-ben. Próbáltam a csapatot minél jobban felkészíteni, és a szezont pozitívan zárhattuk le. Sok fiatalnak adtam lehetőséget, akik éltek is a bizalmammal, tehát ez számomra nagy öröm volt. A klub alapfilozófiája, hogy elsősorban balatonfüredi, majd Veszprém vármegyei tehetségeket próbáljunk meg versenyeztetni.

− A 2023-2024-es szezont nem önnel kezdte a bajnokságban a BUSC, de útközben mégis átvette a csapatot…

– Az audit miatt az utánpótlásra helyeződött számomra a fókusz. Az MLSZ szakemberei augusztustól decemberig folyamatosan vizsgálták a klubnál a képzési módszereinket, létesítményfeltételeinket és edzésmódszereinket. Ez idő alatt sajnos a felnőttcsapat nem szerepelt jól. Januártól visszatértem a kispadra, és megpróbáltuk úgy végezni a munkánkat, hogy se a felnőtt, se az utánpótlás ne sérüljön.

− Milyen céljai vannak jelenleg? 

– Szeretném látni a BUSC-ot öt éven belül a nemzeti bajnokságban, és azt is remélem, hogy az utánpótlásunkat a körzet legjobbjai között fogják számontartani.