Mosolygós embereket hagytak maguk után a harlemi labdazsonglőrök (képgaléria, videó)

Vármegyeszékhelyünkön is mindenből játékot csináltak, noha nem volt ez mindig így. A chicagói gárda 1926-ban Savoy Big Five-ként alakult meg, s négy év múlva vették fel a mai nevüket, hogy a fekete kultúra Mekkájának számító Harlem majd további hírnevet biztosít a színes bőrű spílereiknek. A generációkat inspiráló együttes 1934-ben, az egyik mérkőzésén már 112-5-re vezetett a riválisa ellen, mikor elkezdtek trükközni, bohóckodni a pályán. Az ötlet bejött: megnyerték a publikum szívét, és attól fogva minden fellépésükön – ha nyerésre álltak – nekiálltak mókázni. A II. világháború után kétszer is legyőzték az aktuális NBA-bajnok Minneapolis Lakerst (a csata azért is volt fontos, mert a kizárólag fehér játékosokból állt vetélytársat egy olyan korban páholták el, mikor a szegregáció még mindennapos volt), majd sorozatban 113 derbin maradtak veretlenek. 

Az amerikai társadalomtörténet részévé vált alakulat még sem csatlakozott a profi ligához, hanem a szórakoztatóipar felé fordult. Azóta hat kontinens 120 országában jártak, s húszezernél is több bemutatót tartottak. Túráztak a hajdani Szovjetunióban, Berlinben 75, Rio de Janieroban 50 ezer néző előtt játszottak, míg a Róma melletti Castel Gandolfóban XIII. Pius pápának mutatták be a tehetségüket. De a Hollywoodban csillagot kapott és a Hírességek Csarnokába is bekerült társaság már szórakoztatott államfőket, királyokat és királynőket is. Küldetésük ma is a kosárlabdázás népszerűsítése, az interaktív szórakoztatás. Igazi sikersztori az övék, számos moziban, dokumentum- és reklámfilmben szerepeltek már. A műsoruk ezúttal is ötvözte a cirkusz, a színház és a komédia eszközeit a sporttal.

Népszerűségük máig töretlen, évente többször körbeutazzák a Földet és úgy 300 „összecsapást” vívnak. Hazánkban már jó párszor vizitáltak, először 1961-ben, és mifelénk sem először mutatták be a látványos mozdulataikat. A játék megújítóival személyesen is lehetett találkozni, káprázatos kunsztokat prezentáltak, lehetett velük dobálni, s miközben autogramot adtak, közös fényképek is készültek. Ellenfelük most is a Washington Generals volt, akikkel 1952 óta „néznek farkasszemet”. A két klub között jó a kapcsolat, bár a fővárosiak szinte állandóan vereségre vannak ítélve: eddig 18 ezerszer kaptak ki, így sosem tudják lemosni magukról a szerencsétlen vesztes bélyegét. Egyszer, 1971-ben a Tennessee-beli Martinban sikerült mattolniuk a Harlemet, de az ottani sportbarátok állítólag úgy néztek rájuk, mint akik megölték a Mikulást. Azóta is azon vannak, hogy újabb diadalt arassanak, ám a glóbusz leghíresebb show-együttese rendre bosszút áll az akkori győztes kompánián. 

A királynék városában is a zöld mezesek voltak a szomorú bohócok, akik az utolsó dudaszó pillanatában – miután elvégezték a feladatukat – gyorsan eltűntek az öltözőbe. Addig persze sok minden történt a pályán, ám hogy abban mennyi volt a valóság, az igazi játék, fedje homály, vagyis taktikailag nem volt érdemes elemezni a látottakat. A Harlem ezúttal is könnyedén döngölte földbe a másik oldalt. A világ legtöbb győzelmével álló csapatot itt is óriási szeretettel fogadták, hatalmas üdvrivalgással léptek a csarnokba, ők pedig élvezték a felhajtást, hogy rajonganak értük, a produkciójukért. A sportág szabályait kevésbé, ám az örömjátékot maximálisan előtérbe helyező alakulat gálája csak nyomokban emlékeztetett az igazi kosárlabdameccsekre, a látványos megoldások – ziccerek, zsákolások és félpályás horogdobások – mellett a könnyed mulattatásé és a humoré volt a főszerep. Lenyűgözték a publikumot, önfeledten szórakoztattak: a fellépésük ugyanis nem volt híján kacagtató jeleneteknek. A mókára mindig kapható brigád tagjai nem aprózták el a dolgokat, néha többet időztek a levegőben, mint a parketten, ráadásul az attrakcióikba előszeretettel vonták be a nagyérdeműt. A tervük újra teljesült: csupa mosolygós embert hagytak maguk után. A tollforgatónak is az volt az érzése, hogy labdával remekül bánó vagányok mintha arra születtek volna, hogy a Harlem „nagycirkuszának” tagjai legyenek. A közösségbe kosarasként érkeztek, de ahogy az elődök, egyszer ők is színészként hagyják majd abba. A sport miattuk is lett több a mindent elsöprő és mindenkit legyőzni akaró modern kori gladiátorok versengésénél.