2023.09.12. 12:46
Lejátszotta első edzőmérkőzését a VESC női röplabdacsapata
Az NB I-re készülő veszprémi hölgykoszorú az egy osztállyal lejjebb lévő Haladás VSE alakulatával csapott össze egy négyszettes csatában.
Túl vannak az első erőpróbán
Fotó: Pesthy Márton/Napló-archív
– Ezt az edzőmérkőzést mindenképp az első próbának szántuk, hogy legyen egy mércénk, hol is tartunk a felkészülésben – nyilatkozta a meccs után a klub honlapjának Tumpech Ádám, a VESC vezetőedzője. – Sok elemet viszontláttunk az edzésekről, de azt is, hogy miben kell még fejlődnünk. Nagyon sok variációt ki tudtunk próbálni, aminek nagyon örültem, mert versenyhelyzetben még nem láttam a lányokat játszani. Sok információhoz jutottunk ez alatt a pár szett alatt. Külön szeretnénk megköszönni a Szombathelynek, hogy a felkészülésünk ilyen korai szakaszában vállalták a mérkőzést, reméljük, az ő hasznunkra is válik.
A veszprémiek legközelebb a Budaörs ellen vívnak felkészülési mérkőzést pénteken.