Éremért utaznak Párizsba

– Már úszóként is edző akartál lenni, de mi terelt egykoron az uszodák világa felé?

– Százhalombattán nőttem fel, ahol volt egy műanyag tetős, négypályás, 25 méteres tűzoltóvíz-tároló, amiben 30 fokos víz cirkulált – kezdte beszélgetésünket az 59 esztendős Szokolai László. – Tizenegy évesen ebben, a Dunai Kőolajipari Egyesület tulajdonát képező tanmedencében kezdtem el tempózni. Szalai János ötszörös Balaton-átúszó bajnok és a fővárosi Spartacusból ismert mellúszó, Csinger Márton szerettette meg velem a sportágat. Ám hiába voltam szorgalmas, akadtak nálam tehetségesebbek, a legjobb „besorolásom” egy dobogós helyezés volt a Budapest-bajnokságról. Az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola színeiben még versenyeztem, de már testnevelés–földrajz szakos hallgatóként tudtam, hogy engem az edzői pálya érdekel, mindig voltak elképzeléseim, mint ahogy az új szakmai gondolatokat is örömmel vettem. Ezért is jött kapóra, hogy az intézmény középfokú edzői szakképesítést adott, az iparvárosunkban pedig megüresedett a sportiskola vezetőedzői státusza, amit megpályáztam és elnyertem. Nem bántam meg, hogy nem lettem tanár, mivel az uszoda egy speciális közeg, ami engem is rabul ejtett.

– Tehát a jövőddel kapcsolatban minden Battán dőlt el, de miért csak öt évet maradtál ott?

– Az úszóinkkal megyei, míg a triatlonosainkkal diákolimpiai bajnokságokat nyertünk. Keményen dolgoztunk, s noha nem láttunk bele az akkori nagyok munkájába, jó alapokat szereztünk a későbbi edzői tevékenységünkhöz. Főként azokra a tapasztalatokra építettünk, amik versenyzőként „ragadtak ránk”, közben szakkönyveket forgattunk, hogy kialakíthassuk a saját edzésmódszerünket. Jó körülmények között dolgoztunk, de mert az ottani levegő asztmás betegséget váltott ki nálam, féltettem az akkorra már megszületett két gyermekünket, ezért – a levegőváltozás reményében – velük és a párommal, az egykori ifjúsági válogatott kézilabdázóval, Polyák Tündével a királynék városába költöztünk.

– A VÚK-ban is öt évet időztél, s nem titok: onnan Gyenge Zsigmond vezetőedző miatt távoztál. Mi volt közöttetek az áthidalhatatlan szakmai nézetkülönbség?

– A másodedzőjeként rendre gondoztam egy előkészítő csoportot, de az olimpikon Kiss Judittal, illetve Moldvai Katalinnal és Kovács Norberttel is foglalkozhattam, részt vehettem a felkészítésükben, továbbá megismerhettem a sportkör felépítését. Bár csak ötpályás és 25 méteres medencénk volt, sok hasznos tudásra tettem szert, a kezdők oktatásától az ötkarikás játékok kiküldetéséig végzendő munkáig. Zsiga kemény és óriási energiájú szakember volt, markáns és erős személyiség, aki az úszásnak élt. A TF-et például az ösztökélésére végeztem el. Én, fogalmazzunk úgy, alkalmazkodóképesebb voltam nála. Sokat tanultam tőle – ahogy az ajkai Farkas Andrástól is –, ám a felkészülésről, a sportolókhoz való hozzáállásról másként vélekedtem, ezért léptem egy merészet, és 14 úszómmal Balatonfűzfőre költöztem. Azt gondoltam, hogy nekem az önálló munkavégzés lesz a legjobb megoldás. A biztosat elcseréltem a bizonytalanra, ezzel együtt sok szép emléket őrzök arról az időszakról.

– Gyanítom, a VÚK-nál akkoriban ferde szemmel néztek rád…

– Gondolhatod, ám a csoportom tagjaival remek viszonyt ápoltam, így követtek, míg a Balatonfűzfői AK-nál örültek nekünk. A csapatból Rákos Patrik volt a legismertebb, ő tekinthető az első tanítványomnak, aki minden korosztályban országos bajnok lett, később a nemzetközi porondon is bemutatkozott, s ott volt a 2012-es londoni olimpián. Vele kezdtem először hosszú távú, nyílt vízi viadalokon indulni. Húsz éve alakítottam meg a Balaton Úszó Klubot, aminek két év múlva Veszprém lett a székhelye, hiszen a gyerekeink zöme a vármegyeszékhelyen élt vagy tanult. Közben Zsiga hívott vissza a VÚK-hoz, de én akkor már a saját utamat jártam. A sportolóim a rövidebb távokon is jeleskedtek, de a hosszútávúszás akkor azért már jobban érdekelt.

– Abban ugye egyetérthetünk, hogy Rasovszky Kristóf külön fejezetet érdemel a munkásságodban?

– Mikor először találkoztunk, még Epres Imre kollégámnál úszott, ügyesen tempózott, már akkor is igyekvően dolgozott, de nem volt magas, s inkább dundi kisfiúként állt rajtkőre. Azt nyomban észrevettem, hogy szereti a vizet, és a víz is őt, aztán 16 évesen 193 centire nyúlt meg. A klubunk neveltjeként, 11 évesen került hozzám. A viszonyunk azóta is harmonikus: mindent megbeszélünk és bizalommal vagyunk egymás iránt. Mindig keressük a megoldást, hogy még jobb lehessen. Kristóf Patrikkal egy időben kezdett versenyezni, mellette nőtt fel, eleinte gyorsot és vegyest úszott. Nyolc éve a tenerói junior Eb-n második lett a csapattal, míg a bakui ifjúsági Európa Játékokon döntőt úszott, azok voltak az első kiugró sikerei. Aztán kiderült, hogy nyílt vízen még eredményesebb lehet, ettől függetlenül medencében ott volt a 2016-os olimpián, míg egy év múlva ötödik lett a hazai rendezésű nyílt vízi vb-n. Mára pedig olimpiai ezüstérmes, a vb-kről egy arany- és három ezüstérme van, és az Eb-kről két aranya, egy ezüstje és egy bronza.

– A jelenlegi, mondjuk úgy, elit csoportodat öten alkotják, a hazai hosszútávúszók krémje. Egészséges közöttük a rivalizálás, egyáltalán könnyű velük együtt dolgozni?

– Kristóf mellett ott van a szintén junior vb-első Kalmár Ákos, aki egykoron maga kérte, hogy hozzánk kerülhessen. Betlehem Dávid Kristófhoz hasonlóan volt már junior világ- és Európa-bajnok, valamint felnőtt vb-n ötödik. Az ifjúsági Eb-helyezett Pintér Ádám nyílt vizes válogatott, míg Sárkány Zalán Amerikában tanul, kérdés, hogy meddig marad velünk. Mindnyájuknak jót tesz, hogy a tréningeken egymással is viaskodnak, valaki mindig kiemelkedik közülük, aki aztán húzza magával a többieket. Hasonló a munkabírásuk és a motivációjuk, jól kiegészítik egymást. Tudják, hogy mik a céljaik és haladnak is afelé, miközben komoly konkurenciát jelentenek egymásnak. Jól érezzük magunkat az új tízpályás veszprémi uszodában, a fűzfői „albérletünket” is szerettük, de ez helyben van, ide kerékpárral is jöhetünk, kényelmes és minden igényt kielégítő.

– Hogyan fest egy átlagos napod?

– Az óra hajnali ötkor ébreszt, hat előtt negyedórával már a medenceparton állok, addigra a srácok bemelegítenek. Az első gyakorlásunk hatkor kezdődik és negyed kilencig tart. Délután háromkor újra találkozunk, s negyed hatig vagyunk együtt. Hetente általában kilenc edzésünk van, amikhez jönnek a tornatermi erősítések. Az élet ezzel viszont nem áll meg, ugyanis a klubom ügyvezetőjeként és vezetőedzőjeként a honi szövetség régiós vezetőedzője is vagyok, a Jövő bajnokai programot gondozzuk. Tagja vagyok a MÚSZ edzőbizottságának, viszem az úszóiskolámat, a Füredi Úszó Egyletben edzősködöm, aztán ott vannak a nyílt vízi világ- és Európa-kupák, a világversenyek, a medencés cikluszárók és az évi három edzőtáborunk. Mivel kis klub vagyunk, időnként adminisztratív teendőkkel is foglalkozunk, szerencsére az edzőtársaimtól sok segítséget kapok. Aztán a szakmai felkészültségemet sem árt gyarapítani, sosem szabad hátradőlni, a fejlődésnek mindig vannak újabb állomásai. Sokat olvasok, „agyalok” különböző teóriákon, technikai eszközök és erőfejlesztők használatán, de az újdonságokra is figyelek, miként a terhelés arányára és a regeneráció szerepére is.

– Nem hiányzol a családodnak?

– Nagy köszönettel tartozom a feleségemnek, aki megérti, elfogadja és támogatja az életvitelemet. Szerencsére a fiaink már nagyok: a 34 éves Attila erdőmérnök, a két évvel fiatalabb Tamás humán menedzser, míg a 27 esztendős László ügyvéd. Ha kikapcsolódásra vágyom, irány a természet, hála istennek a Betekints-völgyi házunkat hovatovább erdők és sziklafalak határolják. Imádok a természetben futni, kerékpározni, a kutyánkkal sétálni. Az említett házunkat az édesapámmal építettük, három nyarunkba telt, de megérte, mert semmi pénzért nem mennénk el innen. És ez szó szerint értendő, mivel már sokszor hívtak külföldre dolgozni – az itteni illetményem többszöröséért –, de valamennyi felkérésre nemet mondtam.

– Már beírtad magad a város sporttörténelmébe, de jövőre Párizsban olimpiát rendeznek, mi lehet még a tarsolyotokban?

– Kristófnak és Dávidnak olimpiai kvalifikációs A szintjei vannak medencében és nyílt vízen, előbbiben is folyamatosan javulnak az időeredményeik. Azon leszünk, hogy tíz kilométeren érmet szerezzünk. Alapvetően elégedett ember vagyok, azt csinálhatom, amit szeretek. Gyermekként olimpiai bajnok akartam lenni, ám erre a sportolói képességeim nem predesztináltak… Maradjunk annyiban, hogy a francia fővárosban jó lenne megkoronázni a veszprémi úszósport eddigi életútját.