Könyvbemutató

2024.03.13. 14:00

Cholnoky-kötetek – történetek Veszprémről, melyeket nem ismertünk

Könyvbemutató gazdagította a Kertváros városrész zászlajának március 12-i avatóünnepségét a Veszprémi Csillag úti Körzeti Óvoda tornaszobájában. Géczi János tartott előadást a Cholnoky család életéről, valamint bemutatta e témában írt köteteit.

Benkő Péter

Fotó: Nagy Lajos/Napló

Géczi Jánosról, mint négy kötet sorozatszerkesztőjéről beszélünk, aki Veszprémbe kerülve egykori mesterétől azt hallotta, úgy válik igazán veszprémivé, ha a Cholnoky-család történetével megismerkedik. Géczi ezt megfogadta, s nagy híve lett a családnak. A négy kötetet a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa sorozatban megvalósult Cholnoky-program révén sikerült kiadni.

– Ismeri-e vajon minden veszprémi, kikről van szó? Ha a családfát nézzük, nyolc testvérről beszélhetünk, közülük hárman, László, Jenő és Viktor országos szinten jelentős könyvszerkesztők – mondta el a szerkesztő, aki szólt a testvérekről, az írókról, akik közül Jenő a legismertebb városon belül, de tágabb körben is, hiszen geográfusi pályára váltott.

– Egy teremtő családról beszélünk, akik nélkül nem vált volna Veszprém azzá, ami lett – hallhattuk a felmenőket ismertetve. A testvérek édesapjáról elmondta a szerkesztő, a város villamosításához, a tűzoltószertárhoz, kaszinóhoz, a vasúti rendszerhez, egyáltalán mindenhez, ami közösségi dolog volt, köthető a neve. Mindig a társaság központja volt, ez jellemezte három fiát is.

A kötetek összeállításánál az vezérelte a szerkesztőt, hogy olyan történeteket mutasson be, melyeket nem ismerünk Veszprémről, az írásokban a város vidékies, picit belterjes, katolikus világa tükröződik. – A család a Virág Benedek utcában lakott hosszabb ideig, a fiúk a piaristákhoz jártak, később mindhárman jogot tanultak Győrben, de ezt nem fejezték be – írók akartak lenni. Édesanyjuk jóravaló, feltörekvő asszony, több nyelvet beszélnek a XIX. század végén, naprakészen ismerik a kortárs európai kultúrát, ami a gyerekek novelláiban is tükröződik. De ők az első magyar írók, akik a természettudományt is értik. Jenő pedig aktívan műveli a tudományt, egyetemi tanárként szinte lobog nagy számú hallgatója között. Ő írta meg Veszprém természetföldrajzát kétmillió évre visszatekintve, s azt, hogyan alakult ki a város – halhattuk Géczi Jánostól.

A sorozatban megjelent Cholnoky László Fekete szárnyak című, kisregényeket, novellákat tartalmazó kötete, Cholnoky Jenő önéletírása, Cholnoky Viktor A sekrestyés című műve, illetve a Cholnoky-történetek a Tiltott Ábrázolások Könyvéből, a József Attila-, Slvatore Quasimodo- és Baumgarten-emlékdíjas szerző szerkesztésében-kezelésében. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában