Négy kórus koncertje Csetényben

2023.06.11. 21:00

Sok szép dalt úgy érdemes előadni, ha sokan éneklik azt egyszerre

A Holitscher-kastély dísztermében Éneklő Ifjúság hangversenyt adott négy iskola kórusa. Csetényi és Jásdról, Bakonybélből, Zircről érkező diákok vidám kórusművekkel, bakonyi népdalcsokrokkal arattak tapsot.

Rimányi Zita

Forrás: Csetényi önkormányzat

Csetényben hagyománya van a dalostalálkozóknak, többször nyert itt bizonyítást, hogy a közös éneklés segít abban, a közeli falvak iskoláiba járók jobban megismerjék egymás – tudtuk meg Marton Tímea közművelődési munkatárs tájékoztatásából. Az összhangzat ezúttal a kastélyban szólalt meg. 

Kerekesné Pytel Anna a zsűri elnökeként az értékelésen kiemelte a gyermekek lelkességét, az arcukról sugárzó boldogságot. Ez azon is múlik, ki tanítja nekik az éneklést, neki magának milyen a zene iránti vonzalma, szeretete. Ezen a kórustalálkozón pedig példaértékű volt a karvezetők igényessége, a gyerekekkel való együtt éneklés örömének megjelenése. Már a diákok is tudják, hogy sok szép dalt úgy érdemes előadni, ha sokan éneklik azt egyszerre, egyedül ilyen élményt nem lehet átélni, ezért szeretnek énekkarba járni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában