Jelet hagyott a lelkekben

2021.11.16. 14:00

Alkotásainak tárlatával emlékeztek Gaál Zsigmondra, a fény gurujára

Kiállítással emlékeztek családtagjai, tisztelői, egykori tanítványai Gaál Zsigmondra születése 90. évfordulója alkalmából. A megnyitón jelen volt özvegye, Gaál Zsigmondné Margit néni és fia. Az alkotó, középiskolai tanár munkásságát és életét az egykori tanítvány, Kapocsi Judit nyugalmazott orvos, egyetemi tanár ajánlotta a megjelentek figyelmébe.

Tisler Anna

Kapocsi Judit volt tanítvány méltatta Gaál Zsigmond munkásságát, mellette Rédling Nikoletta művelődésszervező és Bábics Valéria, a Nagy László Szabadidőközpont igazgatója

Forrás: Gyarmati László

Fotó: www.gyarifoto.com

Gaál Zsigmond, ahogy magát nevezte, a fény guruja korán, mindössze 62 évesen kapott behívót az öröklétbe. Tanári diplomát szerzett, fiatal kora óta festett. Neves alkotóktól tanult, művészete nem sorolható egyetlen iskolához sem. Magányosan járta a maga útját formakeresésével, stílusával, világlátásával.

A korban élt, és benne élt a kor, amelyben született. Azon művészek köze tartozott, akik számára az alkotás elsősorban nem pénzkereseti lehetőség volt, hanem belső indíttatású kényszer, az önkifejezés eszköze. Festett, amikor tehette. Célja, hogy jelet hagyjon, megvalósult. A 62 év alatt megélhette a teljességet. Messzi mama konyhája című festményét Párizsban is kiállították, 28 közös és 10 ön­álló kiállításon mutatkozott be Magyarországon. Képein érzékelhető a melegség, az óvó szeretet, az érzékiség, hol kíméletlenül pontos, szögletes, sejtelmesen lebegő, széttört, harmonikus terek, a nagyváros rideg, színes tobzódása, Szentendre házainak hol napsütötte mesebeli, hol síró arca. Műveit sokszínűség jellemzi. A fény guruját nem tudta elnyelni a sötétség.

Kapocsi Judit, volt tanítvány méltatta Gaál Zsigmond munkásságát, mellette Rédling Nikoletta, és Bábics Valéria, a Nagy László Szabadidőközpont igazgatója Fotó: Gyarmati László

Kapocsi Judit elmondta, hogy a Bródy-gimnáziumban Zsiga bácsi felesége, Margit néni volt az osztályfőnökük. Zsiga bácsi még részt vehetett a 25 éves érettségi találkozójukon, 1992 őszén. Azon a télen meghalt. Temetése napján, 1993. januárban ragyogó napsütéses idő volt. A temető fenyőinek zöldje a kék égre rajzolódott. A szertartás idején a fenyők felett megjelent Zsiga bácsi nevető arca. Tanítványai tisztelték emberségéért.

Élte az életét, amely nem mindig volt könnyű. Aktívan állást foglalt, amikor azt kívánta a becsület, kimondta azt a szót, amit veszélyes volt kimondani. Legendás humor­érzéke a legnehezebb időkben sem hagyta el, ezért bántották lelkileg és fizikailag is. Nevetséges vádakkal letartóztatták 1968-ban, majd a felmentést követően évekig fizikai munkát kellett végeznie. Egyik ilyen hely a bánya volt, ahol hamar megtalálta a közös hangot a bányászokkal. Célja az volt, hogy jelet hagyjon az emberek lelkében. Megadta neki a sors. A megnyitón közreműködött Fodor Eszter, Ramasz Lászlóné és Horváth Attiláné népdalénekes. A Felemelt fejjel a világ című tárlat november 26-ig látogatható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában