döntött a szakmai zsűri

2020.08.30. 11:30

Kihirdették a 2020-as Veszprémi Utcazene Fesztivál győzteseit

Véget ért a Veszprémi Utcazene Fesztivál, ahol idén a korábbi évekkel ellentétben csak az utcazenész versenyt szervezték meg, és csak a szakmai zsűri szava döntött.

HV/likeBalaton.hu

Hajnal 1 órakor adták át a díjat a Papírkutyában Fotó: Veszprémi Utcazene Fesztivál

Forrás: Veszprémi Utcazene Fesztivál

Négy napon át négy színpadon versenyezhettek Veszprémben az utcazenészek. A húsz kiválasztott formáció minden nap forgószínpadszerűen foglalta el az Óváros téri helyszíneket és mutatták be tudásukat.

Zséka lett idén az egyik győztes Fotó: Zséka

A járványhelyzetre való tekintettel idén családiasabb rendezvényt szerveztek, és a 2 millió forintos fődíjról a szakmai zsűri döntött, amit Csiszár Virág fesztiválszervező. Németh Róbert zenész, újságíró, Podlovics Péter producer és Frenk előadóművész, zenész alkotott.

A zsűri két első helyet hirdetve idén a Kellene Kis Kert és Zséka produkcióját találta a legjobbnak.

Zsombor Réka ’Zséka’ ukulelén kíséri magát, és egy looper pedál segítségével építi fel a zenei aláfestést. Repertoárjában saját dalok és feldolgozások, magyar és külföldi dalok is megszólaltak. 2019-ben A Dal című versenyben az Év felfedezettje lett.

A Kellene Kis Kert zenekar balkáni és magyar, cigány népzenei, acid jazz, funky elemeket vonultat fel, hol előre megírt, hol improvizatív formában.

Hajnal 1 órakor adták át a díjat a Papírkutyában Fotó: Veszprémi Utcazene Fesztivál

Nehéz helyzetben volt a zsűri, hiszen, ahogyan a Napló tudósításaiból is kiderült, minden beválogatott formáció magas színvonalon képviselte saját zenei stílusát, ám muszáj volt döntésre jutni, és a verseny utolsó napján, szombaton hajnal 1 órakor átadták a szakmai zsűri díját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában