2017.12.23. 08:30
Éltetik a hagyományt a helybeli gyerekek
A sok évtizedes hagyományt ma is őrzik a helyi gyerekek, akik pénteken este órákon át járták a falut a betlehemes játékkal.
A sáskai gyerekek betlehemezése Fotó: Tóth B. Zsuzsa
Több mint száz otthonban várták őket, hiszen a falusiak karácsonyához hozzátartozik a betlehemezés. Régebben még annyi fiatal élt a településen, hogy két csoport is járta karácsonykor a házakat, most viszont kevesebben vannak Sáskán. Luci Boglárka, Molnár Milán és Vivien, Gadó Sára, Kankó Máté és Albert Orsolya betlehemezett pénteken este.
A dalok azonban a régiek, ahogy a lelkesedés szintén. A vendéglátók szaloncukorral, mézeskaláccsal, süteménnyel kínálták a betlehemezőket, akik közül sokan a nagypapa bekecsét, kucsmáját kapták magukra, az angyalok régi ministránsruhát öltöttek a szerepléshez. A Mária szerepét játszó kislány játékbabát ringatott a karján, a pásztorok régi családi, csengővel felszerelt pásztorbotokkal, valamint a falubeli juhász faragott botjával játszották szerepüket.
A szereplők közül két gyermek édesanyja, Molnárné Gergely Ingrid előző este felelevenítette a gyerekekkel a dalokat, amelyeket egyébként mindannyian jól tudnak, hiszen három éve már, hogy az ő csoportjuk betlehemezik a telelülésen. Fábián Józsefné, az egyik kislány nagyanyja kísérte a gyerekeket végig a falun. A betlehemezők szenteste az éjféli mise előtt is szerepelnek.