Olvasónktól

3 órája

Idősek napja: nagy ünnep egy kis faluban

Október elsején, az idősek világnapján ötödik alkalommal hívta össze Németbánya szépkorú lakóit a település önkormányzata. A zene világnapját is megünnepelték: a Pápai Musical Stúdió fergeteges műsort adott az ünnepelteknek.

A megjelenteket Marcsik Zoltánné Király Ágnes köszöntötte.

A kerek születésnaposok a polgármesterrel
Fotó: Kiss Albertné

– A mai nap méltó alkalom arra, hogy elmondhassam, az önök személye nemcsak a családjuknak, hanem kicsiny településünknek és a benne élőknek is mennyire fontos. Önök azok, akik előttünk járnak a nagybetűs úton, útmutatást nyújtva a mögöttük haladóknak. Önöktől örököltük meg az értékeinket, melyet idővel mi is örökül hagyunk – mondta, majd virággal és itallal köszöntötte a kerek születésnapjukat ünneplőket.

Fotó: önkormányzat

Az est fénypontja a csaknem harminc éve alakult, töretlen népszerűségnek örvendő Pápai Musical Stúdió fellépése volt. A stúdió vezetője, M. Varga Veronika és Somogyi Szilvia sanzonokat, retró slágereket, popdalokat adott elő. Az együttes egyik fiatal énekese, Kőhegyi Kamilla – aki egy országos versenyen pop és musical kategóriában kiemelt aranyat kapott – a szintén aranydíjas Nagy Botonddal duót énekelt. Műsorukat vastapssal jutalmazta a hálás közönség.

A település önkormányzata finom vacsorával, italokkal, tortákkal vendégelte meg idős lakóit. 

Kiss Albertné

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában