Állatvédelem

2 órája

Állatsimogató nyílt az ország legszebb birtokán, szabadon látogatható (képgaléria, videó)

Szépalmapuszta az ország legszebb birtoka lett nemrégiben, és most még vonzóbbá vált a családostól kirándulók számára. Ugyanis szabadon látogatható állatsimogató nyílt itt, a Bakony legmagasabb hegye, a Kőris és az állatmenhely szomszédságában, ahova főként lovakat fogadtak be. A simogatóba viszont inkább pónik, szamarak, kecskék, birkák kerülnek.

Rimányi Zita

Csacsik, pónik, kiskérődzők várják a látogatókat Szépalmán. Az állatsimogató az állatmenhely ötlete nyomán jött létre, és az állatvédelem, az ismeretterjesztés is a célok közt szerepelt megvalósításakor. A helyszín sem akármilyen, a Magyarország Legszebb Birtoka címet állattenyésztő kategóriában nemrégiben ez a ménesbirtok nyerte el, ahogy erről már írtunk.

Állatsimogató – A Szépalma Állatvédelmi Alapítvány újonnan kialakított részébe csacsik, pónik, kecskék és birkák kerültek
A Szépalma Állatvédelmi Alapítvány újonnan kialakított részébe csacsik, pónik, kecskék és birkák kerültek
Fotó: Nagy Lajos/Napló

A Szépalma Állatvédelmi Alapítvány meghívására Ovádi Péter állatvédelmi kormánybiztos, térségünk országgyűlési képviselője szívesen közreműködött az ünnepélyes megnyitón. A szakemberekkel beszélgetve hangsúlyozta, hogy a felelős állattartás érdekében sokrétű szemléletformálásra törekszik a kormány, és e célt szolgálhatja az állatsimogató is. Meggyőződése, hogy állatokkal azok is könnyebben alakítanak ki kapcsolatokat, akiknek a közösségekbe való beilleszkedés nehezebb, és sokat segíthet nekik az, amit az állatoktól kaphatnak, emberi viszonyaik, boldogulásuk terén.

Szépalmapusztán az állatsimogató megnyitóján részt vett Ovádi Péter állatvédelmi kormánybiztos, térségünk országgyűlési képviselője, Vladimir Milojevic, a menhely vezetője és Veinperlné Kovács Andrea porvai polgármester
Szépalmapusztán az állatsimogató megnyitóján részt vett Ovádi Péter állatvédelmi kormánybiztos, térségünk országgyűlési képviselője, Vladimir Milojevic, a menhely vezetője és Veinperlné Kovács Andrea porvai polgármester
Fotó: Nagy Lajos/Napló

Az alapítvány vezetője, Vladimir Milojevic és Kelemen Zsófia állatorvos arról beszélt, hogy az állatsimogató nyilván élményt okoz majd kicsiknek és nagyoknak, de a felvilágosításban, az ismeretterjesztésben is segít, és ezt fontosnak tekintik az állatmenhelyen. Megnyitásának ötlete épp azért született meg, mert a menhely iránt nagy az érdeklődés, de ott nem tudnak folyamatosan látogatókat fogadni, itt viszont egy részüket láthatják a négylábúaknak, sőt, egészen közel kerülhetnek hozzájuk. A simogatóba kerülők is mentett, sokszor beteg állatok, és csak akkor maradnak a birtoknak ezen a részén, ha jól érzik magukat a látogatók, az emberek közt. Közben megfelelően ellátják problémáikat is, folyamatosan figyelik állapotukat, ahogy a menhely más területein lévőknek. Kiderült például, hogy faágakat azért kapnak takarmányként a szamarak, mert elhízásra hajlamosak, a túlsúly pedig ronthatja egészségüket.

Állatsimogató – mindennap nyitva

Szépalmapuszta egy Zirc közelében található csodás kirándulóhely, arborétummal és most már állatsimogatóval a kéktúra útvonalán. A most megnyitott állatsimogató hétköznapokon és hétvégén is 9 és 16 óra között látogatható, az állatmenhely csak előzetes bejelentkezés alapján és csoportosan.
Szépalmapuszta közigazgatásilag Porvához tartozik, de csak Borzavár felől közelíthető meg biztonságosan, onnan aszfaltozott út vezet az állatmenhelyhez és a szomszédságában lévő hotelhez.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában