Közös összefogás eredménye

2024.08.23. 17:32

Szobrot állítottak a leányárvaház alapítójának

Augusztus 22-én méltó helyére került Berhidai Lakath János szobra. Az emlékmű egy nemes szívű ember előtt tiszteleg halálának századik évében. A szobrot Dobó Ferenc Levente szegedi szobrászművész készítette, a kezdeményező Imrefi Károlyné volt, ő vezette az adománygyűjtést, aktív segítője Simon Gyula helytörténet-kutató, mindketten helybeli lakosok. A szoborállításon részt vett Kontrát Károly országgyűlési képviselő és Pergő Margit polgármester.

Benkő Péter

Kontrát Károly beszédében utalt rá, hogy a tavaly elkészült Lakath park megvalósításához sikerült kormányzati támogatást szerezni, így most méltó helyen avatják fel a szobrot. Lakath János példakép lehet, de csak úgy, ha közismertté válik életműve, nagyvonalú végrendelete. Ugyanis úgy döntött, összes vagyonából létesüljön leányárvaház Berhidán. Célja megvalósult, az egykori épület ugyan az 1985-ös földrengésben tönkrement, de Lakath emlékét mostantól méltón őrzi a szobor. – Volt egy ember egykor, aki előtt fejet kell hajtanunk. Ma pedig a kezdeményezők, segítők és az adományozók előtt, hogy a szobor elkészült és abba a parkba került, mely Lakath nevét viseli. Találkozási helye ez a berhidaiaknak, akik itt gondolatokat cserélnek – hangsúlyozta, majd megköszönte a közösségért való jó cselekvést, melynek soha nincs vége, mindig vannak új és újabb célok, melyek egybekovácsolják a települést, ami fontos, hisz magyarságunkat, értékeinket minden jó kezdeményezés segít megőrizni. – Ilyen cél az elkészült szobor is – tette hozzá.

Méltó helyen állítják fel a szobrot – hangsúlyozta Kontrát Károly
Méltó helyen állítják fel a szobrot – hangsúlyozta Kontrát Károly
Fotó: Nagy Lajos  / Napló

Pergő Margit köszöntőjében ünnepnek nevezte a napot. Elmondta, míg a helybeli civilek közadakozás formájában pénzgyűjtésbe fogtak, az engedélyezést, az adminisztratív akadályok leküzdését az önkormányzat vállalta. – A parkban a zöldfelület, füvesítés, térbútorok, öntözőrendszer, közvilágítás megvalósult, de a szoborra már nem telt. Így jött képbe a civil kezdeményezés. Ők alkotót is találtak, a testület pedig a szükséges adomány beérkezéséig biztosította a folyamatos munkavégzéshez az anyagi forrás rendelkezésre állását – így most közös összefogás eredménye előtt állunk – fogalmazott. A polgármester egy álom megvalósulásáról szólt, mellyel örök emléket állítanak egy nemes szívű embernek, aki maradandó példát hagyott az utókornak. Emberséges, önzetlen berhidai, igazi nemes, tette hozzá Pergő Margit.

Pergő Margit közös összefogás eredményének nevezte a szobor felállítását
Pergő Margit közös összefogás eredményének nevezte a szobor felállítását
Fotó: Nagy Lajos /Napló

Civil kezdeményezés sikere, hogy elkészíthették a szobrot

A gyűjtés kezdeményezője, Imrefi Károlyné háláját fejezte ki az összefogásért, az adományokért. – Közös eredmény, hogy most itt állunk annak az embernek a szobra előtt, aki jóságával, önzetlen szeretetével, az árva kisgyermekek felkarolásával sokak szívében nyomot hagyott. Az egykori gyermekotthon Berhida jelképe volt, az emlékeket mostantól a Lakath park és a szobor őrzi, ez lett új jelképe a városnak – foglalta össze gondolatait, és megköszönte Simon Gyulának, hogy felkutatta, összegyűjtötte Lakath életét, emlékét, s megosztotta az utókorral. Dobó Ferenc Leventének az alkotáshoz gratulált, melyet mestermunkának nevezett, hisz százéves fotó alapján kellett elkészíteni. Az önkormányzatnak, az országgyűlési képviselőnek a segítséget, támogatást köszönte meg.

Imrefi Károlyné, Kontrát Károly, Simon Gyula és Pergő Margit leplezték le a Lakath-szobrot
Imrefi Károlyné, Kontrát Károly, Simon Gyula és Pergő Margit leplezték le a Lakath-szobrot
Fotó: Nagy Lajos /Napló

Majd Fehér Péter könyvtárvezető olvasott fel részleteket Lakath János végrendeletéből, szellemi örökségének gondolatait osztotta meg a jelenlévőkkel.

A Lakath életét, munkásságát, lelkületét bemutató sorok Simon Gyula gyűjtéséből származnak. Elhangzott, Lakath egész életében fáradhatatlanul dolgozott, hogy javítsa a rászorulók helyzetét. A Lakath Mihályné Szeretetháza nevű alapítvány édesanyja iránt érzett mély szeretetét tükrözi.

A Lakath-szobrot Kontrát Károly, Pergő Margit, Imrefi Károlyné és Simon Gyula közösen leplezték le, majd Rács Richárd és Erdélyi Tibor kulturális műsora emelte az esemény nívóját.

Imrefi Károlyné beszámolt lapunknak arról, hogy a teljes költség mintegy hetven-nyolcvan százaléka állt az esemény napjáig rendelkezésükre, ez lehetővé tette, hogy az emlékszobor végleges, méltó helyére kerüljön. A gyűjtést tovább folytatják, ehhez kérte és köszönte a további felajánlásokat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában