Bakonybéli hírek

2024.08.29. 19:00

Iskolakezdési támogatás lesz, járdaépítés csak saját forrásból

Ismét elutasították a bakonybéli önkormányzat járdaépítési pályázatát, amellyel a Magyar falu program keretében igényelt támogatást. Ezért saját beruházásként valósítja meg a Jókai utca vonalában a gyalogutat. A munkálatok ősszel elkezdődnek.

Rimányi Zita

Forrás: pexels.com/Illusztráció

A bakonybéli önkormányzat a tájékoztatása szerint eleve úgy tervezte a költségvetését, hogy mindenképp megvalósíthassa a tervezett járdaépítést. Szintén az önkormányzat tájékoztatójából derült ki, hogy a helyi gyerekek szülei ismét számíthatnak iskolakezdési támogatásra.

Az óvoda- és az iskolakezdési támogatás szeptember 1-től igényelhető a Bakonybélben bejelentett lakcímen élő gyermekek számára. Óvodások után tízezer, iskolások után 25 ezer forintot kaphatnak a szülők. A támogatást igényelni kell, a kérelemhez csatolni kell a közös háztartásban élők jövedelemigazolását.

Az igényléshez szükséges formanyomtatvány az önkormányzatnál beszerezhető. A bakonybéli óvodába és tagiskolába, valamint a zirci iskolába járóknak nem kell iskolalátogatási igazolást vinniük, azt az intézménytől megkapja az önkormányzat. A máshol beiskolázott gyerekek iskolalátogatási igazolása viszont szükséges a támogatás felvételéhez. A kérelmeket október 30-ig lehet benyújtani, azok elbírálása folyamatos. A kifizetések elsősorban bankszámlára utalással történnek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában