Négy hét alatt közel 100 részt vevő kisdiák

2024.08.23. 20:00

Állati jó kalandok és kulisszatitkok a Veszprémi Állatkert táboraiban

Idén is megrendezték hagyományos zoo táborokat a Veszprémi Állatkertben. A nyár folyamán négy turnusban ismerkedhettek meg a gyerekek az állatkert lakói életének mindennapjával, tájékoztatta lapunkat az intézmény. A múlt héten nagy sikerrel zárult zoo táborok keretén belül, a négy hét alatt közel 100 részt vevő kisdiák érkezett hozzájuk, játékos tevékenységeken, élményteli programokon keresztül ismerve meg az állatkert kulisszatitkait és az élővilág sokszínűségét.

Juhász-Léhi István

Az általános iskolás gyerekek mindennap különböző tematikájú programokon és foglalkozásokon vettek részt. Legyen szó természetvédelemről, állatvédelemről, zoológiáról, egy kis anatómiáról, a gyerekek csillogó szemmel, hatalmas lelkesedéssel hallgatták meg a színes előadásokat, tudtuk meg Török Lászlótól, a Veszprémi Állatkert igazgatójától.

Idén is megrendezésre kerültek hagyományos zoo táboraink a Veszprémi Állatkertben
Idén is megrendezték a hagyományos zoo táborokat a Veszprémi Állatkertben
Forrás: Veszprémi Állatkert/Kovács Bálint

Hozzátette még, az élő állatok látványa igazi érték. Nincs az a jó természetfilm, videójáték, ami az élő állatot helyettesíteni tudná. 

Amikor egy csoporttal bemegyünk reggel az alpakák kifutójába, és visszük nekik a reggelit, vagy közelebbről szemügyre vesszük a borjúfókákat és a pápaszemes pingvineket, az olyan élményt jelent a gyerekeknek, amit sohasem fognak elfelejteni. Amellett, hogy játékosan eltöltenek itt öt napot, minden az oktatásról, a szemléletformálásról szól. Mindig bele kell csempészni az ismeretterjesztést, ami a tábort vezető elkötelezett szakembereink egyik fontos szívügye, és mindannyian elkötelezettek vagyunk az iránt, hogy biztosítva a megfelelő alapokat, átadjuk a tudást a jövő nemzedékének, mondja.

A rohanó hétköznapjainkban egyre távolabb kerülünk a természettől. Itt viszont rendelkezésre áll öt nap, ami csak erről szól. Idén kiemelt hangsúlyt kaptak például az őshonos magyar háziállatok, melyhez tavaly megnyílt háziállatbemutató projektjük kiváló szakmai hátteret biztosított. 

– Csodálatos, egzotikus állataink mellett így rendkívül értékes, védett magyar háziállatfajtáinkról is számos ismerettel gazdagodhattak a fiatalok – tette hozzá.

A nyár folyamán négy turnusban ismerkedhettek meg a gyerekek az állatkert lakóinak és életének mindennapjával
A nyár folyamán négy turnusban ismerkedhettek meg a gyerekek az állatkert lakóinak és életének mindennapjával
Forrás: Veszprémi Állatkert/Kovács Bálint

Török László igazgató úgy véli, a Veszprémi Állatkert zoo tábora több, mint egy nyári tábor. Sokkal inkább egy természettudományi műhely, ahol életre szóló élmények születnek, közösségek jönnek létre, barátságok köttetnek.

Ami pedig a legfontosabb, hogy kialakul a gyerekekben az állatok és a természet iránti tisztelet és szeretet, mely az itt megszerzett tudással együtt egész életükben el fogja őket kísérni. – Reméljük, idei lelkes zoo táborosaink ismét viszik tovább a Veszprémi Állatkert jó hírét mind az országon belül, mind az országhatáron túl, hangsúlyozta az igazgató.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában