Élhető és fenntartható települések

2024.07.26. 20:00

Pápára látogatott a Virágos Magyarország zsűrije

A Virágos Magyarország verseny szervezőbizottsága és a Magyar Turisztikai Ügynökség 2024-ben 31. alkalommal hirdette meg környezetszépítő pályázatát. A nevezési szakasz lezárultát követően megkezdődött a helyszíni zsűrizés, a Virágos Magyarország szakemberei Pápára is ellátogattak.

Haraszti Gábor

Tavaly, a jubileumi évben több mint 380 település 549 pályázatot nyújtott be, közöttük 80 szakmai és szponzori díjat osztott ki a zsűri. Idén közel 400 pályázat érkezett az ország legismertebb környezetszépítő versenyére, ami azt jelenti, hogy a települések idén is szívesen mutatják meg gondosan zöldített főtereiket, ápolt fasoraikat. Pápa városa is évről évre indul a megmérettetésen, az önkormányzatnak tavaly az Arany Rózsa Díjat ítélték oda, mely a közterületek virágosítását díjazta, külön figyelmet fordítva a fenntarthatóságra.

A Virágos Magyarország zsűrije a pápai Fő teret is megtekintette
A Virágos Magyarország zsűrije a pápai Fő teret is megtekintette
Fotó: Babos Petra

– Városunk évek óta indul ezen a versenyen, mely a vetélkedés mellett a fenntarthatóságról, a környezetvédelemről, az energiagazdálkodásról, a közvilágításról is szól – fogalmazott Unger Tamás alpolgármester. – Pápán egy olyan virágos belváros képét szeretnénk kialakítani, amely az épített örökség látványát kiegészíti, feldobja. Az elmúlt években több olyan fejlesztés is történt, amelyeket büszkén tudunk megmutatni a szakembereknek – mondta Unger Tamás.

– A zsűrizés során nagyon komoly kritériumrendszert veszünk figyelembe, a település összképét, fenntarthatóságát, élhetőségét, az energetikai fejlesztéseket is vizsgáljuk, külön figyelmet fordítva arra, hogy a városüzemeltetés fenntartható irányba halad-e – mondta Lángi Judit, a zsűri egyik tagja. – A tapasztalatunk az, hogy a tavalyi évhez képest minden település a korábbi egynyári növények helyett olyan szárazságtűrő növényeket választ, melyek az elmúlt hetekben tapasztalt időjárást is túlélik, és még szépítő hatásuk is van – tájékoztatott a szakember.

A verseny eredményhirdetése ősszel lesz.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában