Interaktív előadás Pétfürdőn

2024.07.25. 11:00

Kikapcsolódó – a tábornak, az érdeklődőknek (képgaléria)

Ingyenes szünidei, délutáni elfoglaltságra várták a Pétfürdői Közösségi Ház és Könyvtár előtti parkba a gyerekeket július 24-én. A Kikapcsolódó ezúttal a Hangerdő Társulat Az ördög meséje című interaktív előadásával várta az érdeklődő fiatalokat, szüleiket.

Benkő Péter

– Évek óta hagyomány a közösségi házban, hogy nyaranta megrendezzük a Kikapcsolódó sorozat programjait – mondta el Angeli Katalin, az intézmény igazgatója. – Ezen a nyáron volt már többek között kézműves-foglalkozás, mely a kézügyességre, az ötletek megvalósítására hívta fel a figyelmet, de volt kutyás érzékenyítő program is, mely az állatok iránti nyitottságot erősítette a gyerekekben. Ez az interaktív előadás inkább kulturális jellegű, ráadásul a jelenlévő fiatalok aktív résztvevőkké válnak – tudtuk meg Angeli Katalintól.

A Kikapcsolódó rendezvényei tartalmasak, lekötik a gyermekek figyelmét
A Kikapcsolódó rendezvényei tartalmasak, lekötik a gyermekek figyelmét
Fotó: Nagy Lajos  / Napló

A kikapcsolódó rendezvényei összekapcsolnak

Elmondta azt is, hogy azért különleges a rendezvény, mert a nyári napközis tábor résztvevőit is bevonják a programokba, így a sorozat a tábort és a kulturális intézményt így összekapcsolja. – Az ingyenes tábort az önkormányzat szervezte idén is, csupán az étkezést és a balatoni belépő árát kellett a szülőknek fizetni, merthogy a tábor résztvevői strandolni is eljutottak – ezt már Béni Norbert önkormányzati képviselő, a napközis tábor vezetője árulta el. – A táborral a szülőknek kívánunk segíteni azzal, hogy lefoglaljuk a gyerekeket, amíg ők dolgoznak. A napközis tábor létszámát nyolcvan főben határoztuk meg, helyben lakó, illetve helyi általános iskolába járó gyerekeket tudtunk fogadni, az időpontok beosztásánál a jelentkezések sorrendjét vettük figyelembe – tette hozzá.

A sorozat programjain a napközis táborba járó gyerekek mindig részt vesznek
A sorozat programjain a napközis táborba járó gyerekek mindig részt vesznek
Fotó: Nagy Lajos  / Napló

A gyerekek – a Kikapcsolódó programjain túl – sportfoglalkozásokon, lovagláson, tűzoltóautóval való ismerkedésen és egyéb izgalmas programokon vettek részt. Az önkormányzat négy pedagógus, három pedagógiai asszisztens, valamint közösségi szolgálatban résztvevő diákok segítségével biztosította a napközis tábor zavartalan, biztonságos működését – mondta el Béni Norbert.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában