Közösség- és barátságépítő kiránduláson járt a szépkorúak baráti köre (képek)

Az idei kirándulásra, Csesznekre indultunk.  Kata remek szállást foglalt, voltak, akik bevásároltak, a „fiúk” elpakolták a kinti sütéshez szükséges felszerelést. Odaértünk: kétágyas, kényelmes szobák, kulturált körülmények, akár a szép fürdőszobákról, a hatalmas, jól felszerelt konyháról, akár a gondozott fákkal, bokrokkal tele, sporteszközökkel ellátott, nyírott gyepes udvarról volt szó. Ráadásul nem nyitási attrakcióra érkeztünk. 

Hol esett, hol elállt az égi áldás, ami nem akadályozott bennünket abban, hogy megnézzük a falu katolikus templomát. Este megvalósult az első terülj-terülj asztalkám: kiváló háziasszonyok, a baráti kör tagjai készültek ellátni az éhes csapatot. Annyi étel került a hűtőszekrénybe, hűtőtáskákba, dobozokba, amiből bőven futotta mindegyik étkezésre, még a harmadik napi, déli piknikre is. 

Vacsora után Balázs zenét keresett, és kisebb-nagyobb csoportokban beszélgetés kezdődött, bármelyikbe érdemes volt bekapcsolódni. Rend, béke, nyugalom, ami egyáltalán nem a sokéves rutin hozadéka, hanem így viselkedik az egymást becsülő, azt is megkockáztatom, hogy szerető, továbbá mindig segítő, jó szándékú emberek (akik egyike sem lesz már 60 éves, kivéve Balázst, aki legfeljebb a gyerekeinkkel egykorú) közössége. 

Reggel kávéillat kúszott fel a szobákba, a konyhában pedig annyi „lány” sürgött-forgott, hogy többen oda sem fértek volna a pulthoz. Mosogatni azért nem kellett ennyi ember után (21-en voltunk), mert a felszereléshez a mosogatógép is hozzátartozott.  

Délelőtt indultunk hegyet mászni, azaz ismerkedni a cseszneki várral, ami igen kellemes meglepetés lett. A település mellett, a szerpentinen elhajtva nem is gondolná az ember, mennyi a változás, ami nem csak a fogadóépületet jelenti. 

A csupa lelkesedés fiatal várkapitány jóvoltából utaztunk vissza az időben, s értettük meg egyre inkább, mennyire megérdemelné ez a hely is a további fejlesztést. 
Visszaérve, a „fiúk” remek sülthús-produkciója után nekiindultunk meglátogatni Csesznek egy másik hírességét, Rónaszéki Zoltánt, aki fémhulladékból, szerszámokból, evőeszközökből készíti szobrait olyan sikerrel, hogy nem ritka irántuk a bel- és külföldi filmes érdeklődés sem. Örök emlék, ahogyan eljutottunk a műhelyig; a meg-megcsorduló esőben, bokrok, fák között, derékig érő növényzetben csúszkálva a Kőmosó-szurdok mentén. Mehettünk volna aszfaltos úton is, de így rövidebb volt. Vagy nem…  

Másnap reggel az egész csapat pillanatok alatt sorakozott fel az udvaron, hogy csak bámulja a váratlan ajándékot: az eső után kettős szivárvány koszorúzta (de szó szerint) a falu felett az eget. Ilyen élmény után következett az újabb hegymászás: Szent Márton hegye, Pannonhalma. Az apátságban is kiváló kalauzt biztosított nekünk a sors, a 30 itt élő szerzetes egyikét. Hallottunk a hely izgalmas történetéről; hogy 1000 éve itt létesült ugyan a római kori lakóházból kialakított első magyar apátság, de akkori épület nem maradt ránk, a templom építését viszont dokumentáltan 1224-ben fejezték be. Fennállása 800 éves évfordulóját ünneplik idén. Hallottuk, hogy Pannonhalma első apátja, Asztrik hozta el Rómából a koronát első királyunknak, hogy 700 éve a rend legfontosabb munkája a tanítás, hogy a 30 szerzetes ma 15 plébániát is ellát a környéken. Láttuk a 400 ezres könyvtár egy részét, a gyűjteményeket, közöttük a látványkincstárt, a magyar oklevelek közül a legrégebbit, a Pannonhalmi Apátság 1001-ben kelt kiváltságlevelét.  Az apátság, benne a templom többszöri átépítéséből a legutóbbi 12 éve fejeződött be Változatlanul maradt viszont az altemplom, ahol a 2011-ben elhunyt Habsburg Ottó szívét is őrzik.

Ezen a napon sem maradtunk eső nélkül, de Eplénybe érve már elállt. Így ért véget egy szépséges libegőzéssel a kirándulás. Boldogságelemeink újra feltöltve, én meg tapasztalhattam, hogy a barátság magunk között talán még erősebb is, mint amilyennek a közönségrendezvények alapján gondolhatja valaki.