Helyi közélet

2024.05.10. 08:00

Kéz a kézben az óvodába

A Veszprémi Egry úti körzeti Óvoda családi napot rendez május 10-én, pénteken azoknak, akik még nem látták belülről az intézményt.

Benkő Péter

A délelőtti programok a víz világnapjához, a Föld napjához, a madarak és fák napjához kapcsolódnak, majd Pintér József baleseti helyszínelő interaktív előadása kezdődik. Még a délelőtt folyamán Kéz a kézben logós pólók készülnek Ozsváth Gergő Mentha és a gyerekek közreműködésével. A délelőtti események csak az óvodásoknak szólnak. A délutáni programok 15 órakor kezdődnek szülőkkel, meghívott vendégekkel, az óvoda dolgozóival és a környékbeli lakókkal. A rendezvényt megnyitóján Porga Gyula polgármester és Csik Richárd önkormányzati képviselő köszöntik a vendégeket, majd elkezdődik az óvoda körbefutása fitnesz-bemelegítéssel. 16 órakor indul a Kéz a kézben az óvodába nevű játékos séta, melyben lesz zászlótűzés, kavicskereső, majd kavicságy-készítés. Az Egry utca felőli parkolóban rendőrautók várják a gyerekeket, ugyanitt táncház lesz a vendégek részvételével. Az óvoda dolgozói a rendezvény alatt pogácsával, limonádéval kedveskednek a résztvevőknek. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában